A rendőrség őrizetbe vette a körtéri lövöldözőt

A rendőrség őrizetbe vette S. Ábelt, aki csütörtök éjszaka három lövést adott le a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) előterjesztést tesz a fiatal előzetes letartóztatására – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese.

 

Vattayné Székely Noémi elmondta, hogy S. Ábelt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese péntek hajnalban az MTI-vel azt közölte, hogy egy férfi a Móricz Zsigmond körtéren a levegőbe, majd egy ottani gyorsétteremben a mennyezetbe lőtt. Az MTI az ügyet jól ismerő, névtelenséget kérő illetékestől tudta meg, hogy S. Ábel a személyes tárgyait a helyszínen hagyta.
A rendőrség péntek reggel a www.police.hu oldalon közzétett felhívásban gyanúsítottként nevezte meg a 26 éves férfit, akiről a fotó alapján is azonosítani lehetett, hogy azonos azzal a fiatallal, akit májusban a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélt, egyebek mellett emberölés előkészületének bűntette miatt.

S. Ábelt a XI. kerület egyik egészségügyi intézményének bejáratánál fogták el. A rendőrség lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés gyanúja miatt folytatja vele szemben az eljárást.

Futó Barnabás, a férfi védője a Hír TV-nek azt nyilatkozta: S. Ábelnél törvényesen lehetett fegyver, fegyvertartási engedélyét ugyanis nem vonták vissza. Futó Barnabás szerint semmi sem utalt arra, hogy lövöldözésre készül. Azt mondta: S. Ábel előzetes letartóztatásának megszüntetése óta sok idő eltelt, 2011 novemberében volt, amikor teljesen szabadlábra helyezték. “Az ítéletet is normálisan fogadta, pár hete kapta kézhez, és írásban is beterjesztette a fellebbezését. És vártuk, várjuk az ítélőtábla kitűző végzését” – nyilatkozta az ügyvéd az események után.

A Hír TV információi szerint S. Ábelt annál a pszichiátriai intézetnél fogták el, ahová kezelésre járt.
S. Ábel a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült 2006 és 2010 között. A férfi az utolsó szó jogán tagadta bűnösségét. Az eljárás során egy év nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben, ám 2011 novemberében kiengedték. Futó Barnabás akkor az Indexnek azt mondta, a Fővárosi Ítélőtábla azért helyezte szabadlábra védencét, mert “semmiféle bizonyíték nincs a bűnismétlés veszélyére”.

Az idén májusban kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélet szóbeli indoklása szerint S. Ábel beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott.

A büntetőper során korábban a bíró kiemelte: a bizonyítás sarkalatos kérdése a vádlott elmeállapota, de miután az S. Ábel és védője kérésére ismételten elrendelt igazságügyi orvos szakértői vizsgálatokon a vádlott semmiféle együttműködést nem mutatott, még megszólalni sem volt hajlandó, a bíróság előírta a vádlottnak a büntetés-végrehajtás Kozma utcai Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetébe (IMEI) szállítását és ottani rendszeres, tartós megfigyelését. (A büntetés-végrehajtás Kozma utcai intézetébe viszik azokat, akiknek bíróság rendelte el jogerősen a kényszergyógykezelését, illetve akiknek tartós elmemegfigyelése vált indokolttá a büntetőeljárás során.)

A vádlott ugyanakkor azt kérte, ha tartós elmemegfigyelését rendelik el, az ne az IMEI-ben történjen.
“Ha egy év nyolc hónap után nem roppantottuk össze a gyereket, akkor küldjük az IMEI-be, hogy megtörjük” – fakadt ki a vádlott a korábbi bírósági tárgyaláson a hatóságok motívumaira célozva, mire a bíró úgy válaszolt: éppen ő az, aki minden lehetséges módon hátráltatja az eljárást, például azzal, hogy nem együttműködő a szakértői vizsgálatokon.
A bíróság a büntetőper során korábban az előzetes letartóztatásban lévő vádlott szabadlábra helyezési indítványát elutasítva hivatkozott a bűnismétlés veszélyére. Egy szakvélemény szerint ugyanis nem zárható ki, hogy S. Ábel szabadlábon hagyása esetén a korábban eltervezett bűncselekményeit befejezi vagy más hasonló erőszakos cselekményt hajt végre.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.