Antonescu: nincs szükség keresztes hadjáratra Budapest ellen

Nincs szükség keresztes hadjáratra Budapest ellen – jelentette ki Crin Antonescu, a Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke, az USL államfőjelöltje kedden, szánalmasnak nevezve Traian Basescu államfő Magyarországgal kapcsolatos hétfői kijelentéseit.

 

 

 

Antonescu rendkívüli sajtóértekezletén úgy vélekedett: Basescu önös érdekei miatt “bátorította” eddig azt, hogy a magyarországi politikusok – az otthoni voksolás közeledtével – “választási lőtérré” alakítsák Erdélyt, és most szintén önös megfontolásokból akar vezető szerepet vállalni Budapest “rendreutasításában”.

“Ha csak minimális felelősséget is érzünk Románia hosszú távú érdekei iránt, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a külpolitikát a választási küzdelem eszközévé tegyük” – jelentette ki Crin Antonescu.

A liberális politikus szerint Basescu megorrolt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) és ezért maga is támogatta azokat a “szélsőséges” politikai kezdeményezéseket, amelyek Tőkés László európai parlamenti képviselő nevéhez fűződnek. Antonescu felemlegette, hogy Basescu sosem emelt szót a magyar miniszterelnök ellen Brüsszelben, és a jobbközép Demokrata Liberális Párt EP-képviselői is Orbán Viktor mellett szavaztak, amikor a magyar jogállamiságot megkérdőjelező jelentés került napirendre Brüsszelben.

A liberális pártelnök szerint esetlen és kínos, hogy Basescu most Budapest rendreutasításával fenyegetőzik.

“A sokak által egyre hangosabban bírált Orbán Viktor mégiscsak egy olyan vezető, aki Európában ma is határozott hangon beszél. Basescu viszont kilenc év alatt Romániából is egy Magyarországhoz hasonló módon sarokba állított országot csinált, pedig itt sosem kérdőjelezték meg a jogállamiság alapelveit” – mondta Crin Antonescu, aki szerint Basescu alkalmatlan arra, hogy bárminek is az élére álljon.

Hozzátette, Romániának hiteles vezetőkre van szüksége, akik hosszú távú nemzeti érdekekre alapozott külpolitikát érvényesítenek és visszaadják az ország tekintélyét.

Az államfő Tőkés Lászlóra vonatkozó kijelentését kommentálva Crin Antonescu úgy vélekedett, nem azt kell mérlegelni, hogy megérdemli-e a román állampolgárságot, hanem azzal kéne megbüntetni “ennek a román EP-képviselőnek a következetesen románellenes hozzáállását”, hogy a román államfő visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet, amelyet 2009-ben, az 1989-es forradalomban játszott szerepéért ítélt neki oda.

 

 

 

Ponta: ostobaság volt Basescu Magyarország rendreutasítására vonatkozó kijelentése

 

Victor Ponta román miniszterelnök ostobaságnak minősítette Traian Basescu államfő hétfői, Magyarország rendreutasítására vonatkozó kijelentését, amivel szerinte egy “szélsőséges politikus” szintjére ereszkedett le – közölték szerdán a román hírügynökségek.

A szabadságáról visszatért szociáldemokrata Ponta a pártjához közel álló Romania TV hírtelevízió kedd esti beszélgetős műsorában számos aktuálpolitikai ügyben támadta a jobboldali államfőt, akinek a magyarokkal szembeni fellépését kétkedéssel kommentálta.

“Azzal próbál etetni minket, hogy Orbán Viktorral veszekszik? Hiszen barátok! Tőkés László és az ő szélsőséges pártja is Basescu politikai kreációi, amelyekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) próbálta zsarolni” – mondta a román miniszterelnök.

A műsorvezető arról érdeklődött, mit szól Basescu kijelentéséhez, miszerint Románia vezető szerepet vállal Budapest rendreutasításában. “Azt kellene mondanom: elnök úr, sok sikert! Hiszen mindenki tudja, hogy ez egy ostobaság!” – vélekedett a román miniszterelnök.

Ponta felhívta a figyelmet arra, hogy a kétoldalú vitás ügyekben a magyar kormány nem a miniszterelnök szintjén szólal meg.

“Megjelenik egy-egy államtitkár, mi egy külügyi államtitkárral válaszolunk. Mond valamit egy-egy miniszter: előáll Titus Corlatean (román külügyminiszter). Basescu elnök úr viszont egy magyar szélsőséges, Vona Gábor alávaló szintjére ereszkedett, aki most a kezét dörzsöli a boldogságtól, hiszen számára ez a botrány aranyat ér a jövő évi választásokon” – jelentette ki Victor Ponta.

A magyar-román kapcsolatoknak néhány percet szenteltek a kétórás műsorban. A román miniszterelnök nem tért ki arra, miért kellene rendreutasítani Magyarországot, csak azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László európai parlamenti képviselő Traian Basescu “barátai”. Hozzátette: a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) EP-képviselői “bocsánatot kérhetnének” a románoktól, amiért támogatták Tőkés László EP-alelnökké választását.

A román államfő hétfőn azt mondta: Románia vezető szerepet fog vállalni “Budapest rendreutasításában”, mert Magyarország az “instabilitás tűzfészkévé” vált a kisebbségi kérdésben. Basescu egy – a külhoni románságnak szervezett – székelyföldi fórumon úgy vélekedett a “magyar politikai elit” részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényekről, hogy ezek túllépték az illendőség határát, s ez többé nem ismétlődhet meg.

A bukaresti sajtó szerint a román államfő állásfoglalása a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek szól, időzítését azonban Vona Gábor szombati székelyföldi beszédével hozták összefüggésbe. A Jobbik elnöke a romániai magyarok helyzetéről úgy vélekedett: a magyar érdeket akár konfliktus vállalásával is képviselni kell.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.