Fidesz: eurómilliárdoktól esett el az ország a Gyurcsány-Bajnai kormányok alatt

Magyarország éveket és ezermilliárdokat veszített el Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányainak hibájából a fel nem használt európai uniós támogatások miatt – közölte a Fidesz hétfőn az MTI-vel.

 

 

 

A közleményben az Együtt-PM hétfői nyilatkozatára reagáltak, amelyet a pártszövetség azután tett közzé, hogy Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár bejelentette: a kormány sürgős akciótervet dolgoz ki, és tárgyal meg szerdán a 2007-2013-as időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az unió a 15 magyar operatív programból 13-at egyelőre nem finanszíroz.

Lázár János augusztus 1-je óta kormánybiztosként látja el az uniós támogatások szétosztását és eredményes felhasználását irányító Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését.

Az Együtt-PM szerint a miniszterelnök “a trafikmutyi szellemi atyjára és kivitelezőjére” bízta a Magyarországnak járó uniós forrásokat, ez pedig nem az ország, hanem “a rezsim pénzügyi érdekeit szolgálja”.

A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írták: a “bukott baloldal” tehetetlensége miatt a Magyarországot megillető 26 milliárd euróból (7800 milliárd forint) mindössze 1,4 milliárd euró (420 milliárd forint) jutott el az országba, ezáltal eurómilliárdoktól estek el a magyar települések, a magyar emberek, a magyar vállalkozások. Bajnai Gordon kormányzása alatt az országot megillető fejlesztési források 76 százalékát “szabálytalanul, törvénytelenül, gyakran korrupciógyanúsan költötték el, és offshore lovagok kezére játszották át” – olvasható a Fidesz közleményében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.