Félidejénél tart a Kossuthkifli forgatása

Félidejénél tart a Kossuthkifli, a Fehér Béla regényéből készülő hatrészes “történelmi road movie” forgatása. A sorozat felvételeinek újabb helyszínén, a fóti kastélyban a sajtó képviselői a dramaturgiai csúcspont jeleneteinek lehettek tanúi hétfőn.

 

 

Rudolf Péter rendező arról számolt be, hogy a Szentendrei Skanzenben kezdődött forgatás után Pilisborosjenő és Sóskút következett, majd Fót, ahol a felvételek helyszíne a kastély kertje.

Az 1848/49-es szabadságharc idején – 1849 májusában – játszódó történet végkifejlete jelenik itt meg, a szálak összeérnek, “az egymást üldözők találkoznak, lövések dörrenek, ifjú hölgyek és asszonyok vízbe zuhannak” – foglalta össze a Fóton játszódó eseményeket a rendező, gondosan ügyelve a titkok megőrzésére.

A filmet jellemezve Rudolf Péter elmondta: a regénynek nagyon sok rétege van, a filmben szereplőként felbukkannak a magyar kultúrából és költészetből jól ismert figurák, de fontos elem a humor, a stílus. A nyelvezet önmagában is humorforrás, de helyzetkomikumok is lesznek a filmben.

A rendező szerint a Kossuthkifli azt mutatja meg, “mennyire tévedünk, amikor a forradalomról úgy gondolkodunk, mintha mögötte egységes ország lett volna, amely mindig ugyanazt gondolja”. Rudolf Péter kiemelte: a mű kovásza a humánum, az a humanizmus, amivel Fehér Béla ábrázolja a magyar nemzetet.

Ez “helyenként kisszerű, máskor magasztos, helyenként katyvaszos, máskor nagyon tehetséges”. Nagy emberszeretet van mögötte és önirónia, ami nélkül nem lehet létezni – fűzte hozzá.

A film műfaji meghatározásának nehézségeit jelezve közölte, hogy szívesebben használják a “vadromantikus road movie, az intellektuális gyaloggalopp, rejtős beütési filozofikus mű” kifejezéseket, mint azt, hogy vígjáték.

A film egyik főszereplőjét, a Vödric Demeter cukrászt megszemélyesítő Haumann Péter az általa alakított figurát bemutatva az MTI-nek elmondta: egyszerre hétköznapi és különös alak.

Egy tisztességes polgár véleményét képviseli ebben a hajszában, ugyanakkor nem áll a sarkára, mert mint polgár gyáva, másrészt meg akarja menteni imádott lányát. A bejglit – kicsit más alakra formálva – azért nevezi át Kossuthkiflire, mert így jobban eladható – tette hozzá.

19. századi James Bond – jellemezte az általa megformált alakot Kőszegi Ákos. A császári titkosszolgálatnak dolgozó, temetkezési hivatalnoknak álcázott Dalfalvi Matthieu olyan szakember, aki bármilyen hatalomnak szolgál.

A maga területén nagyon tehetséges, teszi a dolgát, nem hitből, nem elkötelezettségből. A szereplők közül egyedül ő változik. Amikor felettese nem menti meg, törés következik be, már csak a saját pecsenyéjét sütögeti. “A vérprofi szakember alakjához szeretnék egy kis öniróniát is hozzátenni” – jegyezte meg.

Fehér Béla 2013-ban Aegon-díjra jelölt regényéből hatrészes tévésorozat készül, amelynek főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos.

Az Omnibus Film produkciója 2014-ben kerül képernyőre, a rendező-producer Rudolf Péter, aki Hársing Hilda dramaturggal együtt készítette a forgatókönyvet. Az operatőr Kapitány Iván, aki szintén részt vett az írásban. A széria költségvetése jelenleg 740 millió forint, amelyből 480 millió forintot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap finanszíroz.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.