A könyvek nyelvezete leleplezi mennyivel önzőbbé vált a társadalom

A könyvek nyelvezete leleplezi, hogy az utóbbi kétszáz évben hogyan vált egyre önzőbbé a társadalom – állítják amerikai tudósok egy új tanulmányban.

 

 

 

A kutatók több mint másfél millió 1800 és 2000 között megjelent amerikai és brit könyv szavait elemezve figyelték meg, hogyan változtak a kulturális értékek az idők során – ismertette a Psychological Science folyóiratban megjelent tanulmányt a The Daily Telegraph online kiadása.

A tudósok szerint az elmúlt kétszáz évben gyakoribbá vált az olyan szavak használata, mint a “választ” és a “kap”, míg a “köteles” és az “ad” egyre kevesebbszer fordult elő.

A kutatás során az is kiderült, hogy a modern társadalomban élő ember szorosabban kötődik az érzelmeihez, mint egykor: az “érzés” szó előfordulása megszaporodott, míg a “tett” szóé megritkult.

A kutatásban részt vevő pszichológusok szerint a nyelvezet változásai jelzik, hogyan vált egyre önzőbbé az amerikai és brit társadalom, amint egyre gazdagabb és városiasabb lett.

Patricia Greenfield, a Kalifornia Egyetem (UCLA) pszichológusa, a kutatás vezetője úgy értékelte: a tanulmány jól érzékelteti “a két évszázados elmozdulást az individualista pszichológiai működés irányába”.

Az individualizmus nem az utóbbi idők terméke, kialakulása évszázadokig tartott, amint a korában jellemzően vidéki, alacsony technikai színvonalú társadalom zömmel városban élő, csúcstechnológiával ellátott társadalommá vált – magyarázta Greenfield professzor.

A kutatók a Google Ngram Viewer szoftverének segítségével mérték fel a szavak előfordulási gyakoriságát egymillió 160 ezer amerikai szerző által írt könyvben, amelyek között regény, ismeretterjesztő munka és tankönyv is volt. Ezt követően 350 ezer brit kötet szavait is összeszámlálták. Végül a tesztet a célszavak szinonimáival is elvégezték.

Az egyén előtérbe kerülését olyan szavak megnövekedett alkalmazása jelzi, mint a “gyerek”, “egyedi”, “individuális”, “önmaga”.

A “kap” szó gyakoriságának csökkenése 1940 és 1960 között, majd megszaporodása az 1970-es években a kutatók szerint talán a második világháború és az azt követő évek kollektív érzésével, az önzés alacsonyabb szintjével függ össze, ami később megváltozott.

A vallás, az engedelmesség és a társadalmi kapcsolatok fontossága szintén csökkenni látszik az utóbbi kétszáz évben: ezt olyan szavak megritkulásából szűrték le a kutatók, mint a “tekintély”, a valahova, valakihez “tartozás”, és az ima”.

Greenfield szeretné megismételni a kutatást spanyol, francia, orosz és kínai könyvekkel is, hogy globális következtetéseket vonhasson le a kulturális értékek irodalmi művekben tetten érhető változásáról.

http://www.telegraph.co.uk/culture/books/booknews/10229133/Language-in-books-shows-how-we-have-grown-more-selfish.html

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.