Az MSZP tovább sürgeti az áfacsökkentést

Az MSZP tovább sürgeti az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését. A szocialista párt szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a román kormány már elszánta magát erre.

 

 

Török Zsolt elmondta, hogy Romániában szeptembertől 24-ről 9 százalékra csökkentik a kenyér forgalmi adóját. Ezt párhuzamba állította a szocialisták által több hónapja követelt áfacsökkentéssel, amely minden alapvető élelmiszerre – a fehér és félbarna kenyér mellett a zsemlére, a kiflire, a tejre, a tojásra, a sertés, a csirke- és a pulykahúsra, az édesvízi halakra, továbbá a Magyarországon termő zöldségekre és gyümölcsökre – kiterjedne.

Azt mondta: a szocialisták hosszú ideje követelik az élelmiszereket terhelő 27 százalékos “luxusáfa” csökkentését, mivel ez a legmagasabb forgalmiadó-kulcs Európában. A bukaresti kormány döntését úgy értékelte: az Orbán-kormány rosszabbul teljesít a román kabinetnél.

Török Zsolt azt is hangsúlyozta, hogy az áfacsökkentés nemcsak a megélhetési költségeket mérsékelné, de több ezer munkahelyet menthetne meg az élelmiszeriparban. A szóvivő hozzátette: ha Romániában olcsóbb lesz a liszt, az – ha itt nem csökken az áfa – a csőd szélére juttathatja a magyar malomipart.

A szóvivő azt is közölte, hogy a szocialisták országszerte, egész nyáron folytatják az élelmiszeráfa csökkentését célzó aláírásgyűjtésüket.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.