Robbanás Óbudán – Nem találnak két lakót

A katasztrófavédelem szakemberei továbbra sem találják azt a két embert, aki abban a III. kerületi, Tímár utcai épületben lakik, ahol szerda hajnalban feltehetőleg gázrobbanás történt – közölte az Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője az MTI-vel. A ház legfelső két szintje gyakorlatilag leomlott.

 

 

Veres Péter elmondta, egyelőre még azt sem tudni, hogy a robbanás idején otthon voltak-e a ház legfelső szintjén lakók, akiket most keresnek.

Közölte, a szakemberek jelenleg az épület visszabontásához készülődnek.

Elmondta, a statikus előzetes véleménye szerint jelenleg a teljes épület életveszélyes, de még további vizsgálatokra van szükség.

Kitért arra is, hogy a mentők csak egy súlyos sérültet vittek el a helyszínről, a másik, könnyebb sérültet csak megvizsgálták.

A Tímár utca egyik háromszintes, tetőteres épületében szerda hajnalban történt robbanás. A detonációt követően 22 embert kellett kitelepíteni az életveszélyessé vált házból, közülük 13-at ideiglenes szálláson helyezett el a III. kerületi önkormányzat. A szemben lévő társasházból kimenekült 33 ember már visszatérhetett otthonába.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.