Történelmi barangolások Százhalombattán!

A Dunára csodálatos panorámát nyújtó bronzkori földvár, a római korból származó „Matrica” katonai tábora, a római fürdőmaradvány, valamint a természeti és régészeti védettség alatt álló, több mint 100 halmot számláló Hallstatt-kori halomsír mező mind az elmúlt évezredek történeti emlékei.

 

 

Barangolásunk helyszíne nem más, mint Magyarország első őskori szabadtéri Múzeuma, mely a városnak nevet adó százhalmok területén várja az ideérkezőt és a római kori település nevét viselő „Matrica” Múzeum (ejtsd: mátrika)

A 2700 éves halmok között a bronzkorból, vaskorból származó házak, kemencék hiteles rekonstrukciói között életre kel a múlt.

A minden hónap harmadik vasárnapján megrendezésre kerülő Családi Napokon kalandozhatnak az őskorban, ámde augusztus 18-án 10- 17 óráig egy kis kitérővel a „Honfoglalók mindennapjaival ismerkedhetnek a Százhalom tájáról”. A nap vendége az „ARANYSZABLYA TÖRTÉNELMI VÍVÓISKOLA”,  Hidán Csaba és csapatának honfoglalás kori viseleti és fegyverbemutatóján vehetnek részt ezen a napon a látogatók.

A városban található „Matrica” Múzeum (ejts: mátrika) Terek, emberek, évezredek című állandó kiállítását is látogathatják. Továbbá a szeptember közepéig tartó, „Az űrkutatás, múltja, jelene, jövője” c. Farkas Bertalan az első magyar űrhajós űrrepülésének tiszteletére rendezett, illetve „Szánthó Tibor 1000 arca” című kiállítást is megtekinthetik.

 

„Matrica” Múzeum – Százhalombatta, Gesztenyés út 1-3.
Régészeti Park – Százhalombatta, Poroszlai Ildikó u. 2.

 

 

 

 

 

 

 

(Dobos Ágnes)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.