Százötvenmilliós kábítószerfogás Érden

Százötvenmillió forint értékű, új típusú pszichoaktív kábítószert foglaltak le a rendőrök egy érdi családi házban – jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója pénteken Budapesten.

 

 

Bucsek Gábor sajtótájékoztatón közölte, a három elfogott 19 és 22 év közötti fiatalember vegyészeti ismeretek nélkül, pusztán az internetről szerzett információk alapján, régi gyógyszergyártó gépekkel állította elő a tablettákat, amelyek pontos összetételét még vizsgálják.

A rajtaütéssel jelentős mennyiségű drogot vontak ki a piacról, a bérelt épületben még további 80 ezer tabletta előállításához felhasználható alapanyagot is találtak – tette hozzá.

Az igazgató elmondta, hogy az új típusú pszichoaktív drogok terjedése összeurópai problémává vált, ezért kontinensszerte együttműködnek a folyamat megállításáért.

Ennek is köszönhető, hogy nyomon tudták követni a Kínából Szlovákián át Érdre érkező kábítószer-alapanyagok útvonalát és így jutottak el végül a gyártókhoz.

Hangsúlyozta: az előállított készítmények azért különösen veszélyesek, mert mindenkinél más-más élettani hatást váltanak ki.

Kérdésre válaszolva közölte: még vizsgálják, hogy a lefoglalt tabletták komponensei között szerepel-e a para-metil-4-metilaminorex, amellyel korábban a rendőrség öt fogyasztó halálát hozta összefüggésbe.

Bucsek Gábor arról is beszámolt, hogy csak júliusban háromszáz büntetőeljárás indult országszerte kábítószerek miatt. Mintegy 160 kilogramm marihuánát, ezer tő kendert, 4,2 kilogramm szintetikus kábítószert foglaltak le, illetve 44 dílert fogtak el.

Különös figyelmet fordítanak a turisztikai szezonban a Balaton környékére. Csak itt 12 terjesztőt fogtak el, illetve a szlovák rendőrök segítségével 2,2 kilogramm olyan kábítószert foglaltak le Szlovákiában, amelyet a Balatonon terítettek volna – sorolta az eredményeket az igazgató.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.