Fidesz: a bukott baloldal támadja a családok és a devizahitelesek támogatását

A Fidesz szóvivője szerint a “bukott baloldal” nem ismeri el hibáit, támadja a családokat és a devizahiteleseket segítő kormányzati intézkedéseket.

 

 

Selmeczi Gabriella szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, két fontos kormánydöntés született a héten: a családi adókedvezmény kiterjesztése és a devizahitelesek további megsegítése.

A Fidesz-szóvivő szerint az ezekre adott válaszok azt mutatják, hogy “a bukott baloldal” nem ismeri el hibáit, támadja ezeket az intézkedéseket, noha éppen a korábbi baloldali kormányzás miatt van rájuk szükség. A Gyurcsány-Bajnai-kormány ugyanis magas adókkal és megszorításokkal sújtotta a gyermeket nevelőket, és több százezer családot hajszolt bele a devizahitelekbe – jelentette ki.

Felidézte, hogy a baloldali kormány megszüntette az első Orbán-kabinet idején bevezetett otthonteremtési támogatást. 2004-ig a támogatott, forintalapú lakáshitel szinte egyeduralkodó volt a piacon, a devizahitelekre nem volt kereslet, a lakáshitel-állomány egy százalékát tették csak ki – hangsúlyozta, megjegyezve: a szocialista kormány ezután eltörölte az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont és csökkentette a kamattámogatást.
Selmeczi Gabriella szerint a “végső döfést” a Bajnai-kormány adta meg, amikor 2009. július 1-jével megszüntette a kamattámogatású kölcsönöket, és “átengedte a lakáshitelpiacot a külföldi bankoknak”.

A dráguló forinthitelek miatt az emberek devizában adósodtak el, 2010-re minden harmadik háztartásnak lett devizahitele, a baloldali kormányzás alatt a devizahitel-állomány a 140-szeresére nőtt – közölte.

A Fidesz szóvivője szerint a kormány devizahiteleseket mentő tervének hírére az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon “első gondolata megint az volt, hogyan segítsen a bankokon, hogyan csökkentse a bankadót”. Véleménye szerint ez azt mutatja, hogy a “bukott baloldal ma is ugyanúgy csinálna mindent, mint régen, ugyanazt a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikát folytatná”. Hozzátette: a baloldalnak inkább hallgatnia kellene a devizahitelek ügyében, mert kormányzása okozta a problémát.

A takarékszövetkezeti integrációt firtató kérdésre azt mondta: a kormány – két pénzintézet csődje után – 100 milliárd forinttal erősítette meg a szektort, amely így biztonságosabban működhet. A szóvivő kérdésre válaszolva azt mondta, nem akarja megelőlegezni az Alkotmánybíróság (Ab) döntését.

Az Ab-hoz az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség fordult a szövetkezeti hitelintézeti rendszer átalakítása miatt.

Selmeczi Gabriella arra is reagált, hogy az Együtt-PM választási szövetség szerint ha megalakulhat a harmadik Orbán-kormány, tovább fogják szűkíteni a hozzáférést a felsőoktatáshoz. A szóvivő azt mondta: káosz van a baloldalon, a szocialista Hiller István teljes tandíjmentességet ígért, Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon viszont korábban a tandíj bevezetéséről beszélt. Hozzátette: a baloldal, ha tehetné, újra bevezetné a tandíjat, és ezzel sok fiatal elől zárná el a továbbtanulás lehetőséget.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.