Tízezrek ünneplik London utcáin a királyi utód születését

Tízezrek ünnepelték London utcáin kedd hajnalban Vilmos cambridge-i herceg és hitvese, Katalin hercegnő első gyermekének – Nagy-Britannia majdani uralkodójának – előző este bejelentett világra jöttét.

 

 

Az egyelőre csak “Baby Cambridge” néven emlegetett, 3800 grammos súllyal született fiúgyermek és édesanyja a Kensington-palota – a házaspár londoni rezidenciája – által kiadott hivatalos közlemény szerint jól van, és “éjszakára” a londoni St. Mary’s kórházban marad.

A közlemény nem részletezi, hogy a hercegnő és elsőszülöttje hány éjszakát tölt a kórház Lindo Wing nevű szülészeti magánklinikáján, amely az első éjszakáért 6265 fontot (2,2 millió forintot), minden további éjszakáért 2200 fontot (750 ezer forintot) számláz. Így ha Katalin hercegnő a brit orvosi gyakorlatban szokásos három éjszakát tölti el a szülészeten, a hercegi házaspár több mint tízezer fontos költségre számíthat.

A néhai Diana hercegnő, Vilmos 1997-ben elhunyt édesanyja, aki ugyanebben a kórházban hozta világra Vilmost és öccsét, Harry herceget is, mindazonáltal Vilmos születése után már 21 órával hazatérhetett.

Vilmos herceg a kisfiú megszületése utáni nyilatkozatában közölte, hogy ő és Katalin nem is lehetnének boldogabbak.

Károly trónörökös, Vilmos édesapja is nyilatkozatot adott ki, közölve, hogy ő és második felesége, Kamilla cornwalli hercegnő “túláradó örömmel” értesült az első unoka megérkezéséről. “A nagyszülővé válás egyedülálló pillanat mindenki életében, és rendkívüli büszkeséggel és boldogsággal tölt el, hogy most első ízben nagypapa lettem” – hangsúlyozta a 64 esztendős trónörökös.

Marcus Setchell professzor, aki a szülést levezette, a gyermek világra jötte után “csodálatos, gyönyörű babának” nevezte az újszülöttet.

David Cameron brit miniszterelnök kedd hajnali nyilatkozatában “nagyszerű hírnek” minősítette a majdani uralkodó megszületését, kijelentve: fontos pillanata ez a brit nemzet életének. Cameron szerint “a büszke nemzet a hercegi házaspárral együtt ünnepel”.

A skót kormány vezetője, Alex Salmond nyilatkozata szerint a skót népet is rendkívüli örömmel tölti el a hercegi újszülött érkezése. Salmond közölte: a Skócia lakossága egy emberként gratulál a “büszke szülőknek”.

Kérdés mindazonáltal, hogy amikor Vilmos és Katalin elsőszülöttje majdan örökli a brit koronát, Skócia uralkodója is lesz-e, a skót kormány ugyanis 2014-re népszavazást írt ki a tartomány elszakadásáról. Igaz ugyanakkor, hogy Salmond már a referendum meghirdetésével egy időben kijelentette: Skócia akkor is államfőjének ismerné el a mindenkori brit uralkodót, ha a népszavazás eredményeként függetlenné válna Nagy-Britanniától.

Kedd hajnalban mindenesetre tízezrek ünnepeltek London utcáin. A spontán ünnepségek egyik központi helyszíne az első számú londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota volt, ahol az MTI tudósítójának helyszíni becslése szerint legalább 15 ezren gyűltek össze. A legtöbben – néhány szerencsés kivételével jórészt sikertelenül – azt a díszes irattartó állványt próbálták lefényképezni, amelyet a palota díszes rácsa mögött helyeztek el, rajta a hercegi házaspár elsőszülöttjének világra jöttét hivatalosan bejelentő okirattal, amelyet a szülést levezető orvosi csapat tagjai láttak el kézjegyükkel hitelesítés céljából.

Az újszülött kilétének hitelesítéséhez természetesen most már nem alkalmazták azt a korábbi évtizedekben bevett szokást, amelynek alapján a trón lehetséges várományosainak születésénél jelen volt a mindenkori belügyminiszter. Amikor Vilmos és Katalin első gyermekének dédnagymamája, vagyis a 87 esztendős II. Erzsébet királynő 1926-ban világra jött – bár születése pillanatában még nem volt a trón egyenes ági várományosainak sorában -, ott volt az akkori belügyminiszter is, aki a szülőszoba mellett várakozott, és először neki mutatták meg az újszülött Erzsébet hercegnőt. E gyakorlat célja annak ellenőrzése volt, hogy ne kerülhessen “becsempészett” gyermek a trónöröklési sorba.

Katalin szülésénél azonban az orvosok mellett csak Vilmos volt jelen, és amikor a gyermek megszületett, a házaspár – mielőtt még értesítették volna a királyi családot – egy órát hármasban töltött elsőszülöttjével.

A londoni parlamenttel szemközt, a Temze partján emelkedő 135 méter magas óriáskerék, a London Eye szerkezetét különleges fényszórók öltöztették a brit nemzeti lobogó piros-fehér-kék színeibe, a majdani uralkodó érkezését pedig 41 ágyúlövés üdvözli kedden a londoni Hyde Parkban, további 62 a Tower erődje mellett.

A keddi brit lapok természetesen első oldalukon, hatalmas betűkkel szedett szalagcímekben adják hírül a jeles eseményt. A legnagyobb példányszámú bulvárlap, a The Sun kedden a “The Son” – “A Fiú” – címmel jelent meg.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.