Csenger-Zalán Zsolt: “A Dr. Nagy kontra Wittinghoff ügyet egyáltalán nem ismerem”

A Budakörnyéki Járásbíróság indítványozta Csenger-Zalán Zsolt a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztését, miután Wittinghoff Tamás Budaörs város polgármestere pótmagánvádat terjesztett elő ellene rágalmazás vétsége miatt. A Mentelmi Bizottság nem javasolta az Országgyűlésnek a képviselő mandátumának felfüggesztését.

 

 

 

A szóban forgó ügy 2010 februárjára nyúlik vissza, amikor dr. Nagy Tamás, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője és Csenger-Zalán Zsolt, a pártszövetség országgyűlési képviselő-jelöltje sajtótájékoztatót tartott a budaörsi Városházán, melynek keretében arról számoltak be, hogy a rendőrség hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt nyomoz, és ennek kapcsán felmerült a polgármester felelőssége is. Elhangzott többek között, hogy az „el nem végzett munkálatokért a Budaörsi Polgármesteri Hivatal több mint egymilliárd forint közpénzt fizetett ki törvénytelenül az uszoda-beruházás csődbement generálkivitelezőjének”.

Miután dr. Nagy Tamás ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, a rendőrség nyomozást indított az ügyben, ezt azonban 2010 áprilisában bűncselekmény hiányában meg is szüntette. „Hozzáteszem, hogy az az állítás, mely szerint ellenem folyt a nyomozás, annyira hazug volt, hogy a jegyzőkönyvben nemcsak hogy a nevem, de még a tisztségem sem szerepelt” – mondta az ügy idei lezárása kapcsán Wittinghoff Tamás polgármester.

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokon is elutasította dr. Nagy Tamás, a Fidesz-KDNP egykori budaörsi frakcióvezetőjének vádjait. Mint arról korábban már beszámoltunk, a per végére idén áprilisban került pont, amikor a bíróság másodfokon is felmentette Wittinghoff Tamást. A polgármester a 2013. május 16-i képviselő-testületi ülésen ismertette az őt ért vádakkal kapcsolatos bírósági per kimenetelét, majd egy, a szerkesztőségünkhöz megküldött közleményben számolt be részletesebben a történtekről.

Mivel nem csak dr. Nagy Tamás, hanem Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő is érintett a vádak megfogalmazásában a Polgármesteri Hivatallal és a polgármesterrel szemben, szerkesztőségünk megkereste az országgyűlési képviselőt, és kérte, reagáljon a polgármester nyilatkozatára. Csenger-Zalán Zsolt így válaszolt megkeresésünkre: „A Dr. Nagy kontra Wittinghoff ügyet egyáltalán nem ismerem, így azt kommentálni sem tudom. A polgármester úr testületi ülésen történt magyarázkodása pedig egyszerűen szánalmas.”

Wittinghoff Tamás polgármester pótmagánvádat terjesztett elő Csenger-Zalán Zsolt ellen rágalmazás vétsége miatt, ezért a Budakörnyéki Járásbíróság indítványozta az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Mentelmi Bizottság 2013. május 30-i ülésén tárgyalta az ügyet: 5 igen szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.

Az indoklás szerint a hasonló rágalmazási ügyekben a mentelmi jog az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani. Wittinghoff Tamás a következő szavakkal kommentálta a döntést (MTI): „…Vagyis egy mezei képviselő hazudozhat, rágalmazhat, feljelenthet, meghurcolhat bárkit büntetlenül, mert, a jogegyenlőség szerint neki lehet, így »dolgozhat« »zavartalanul«…”

(Budaörsi Infó, Lasztóczi Petra)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.