Jobbik: súlyos atrocitás érte a magyar szurkolókat múlt szerdán Szerbiában

A Jobbik szerint a szerb hatóságok kényszerítették, fogva tartották és kirabolták a Vojvodina-Budapest Honvéd nemzetközi labdarúgó-mérkőzésre tartó magyar szurkolókat múlt szerdán. Erről Szilágyi György országgyűlési képviselő számolt be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

 

 

Az eseményen jelen volt Kiss János, a Budapest Honvéd “egyik tiszteletbeli vezérszurkolója” is, aki részt vett a múlt szerdai utazáson. Azt mondta, hogy a magyar-szerb határon több órán át várakoztatták őket a határőrök a tűző napon a buszokban, majd leszállíttatták őket, és ezután a szerb rendőrök “mindent, ami megtetszett nekik” elvittek a járművekről. Közölte: a több száz magyar szurkoló, köztük több gyermekes család ételén és italán kívül a buszon hagyott készpénz, valamint fényképezőgépek és kamerák is eltűntek. Ezt követően rendőri felvezetéssel utaztak tovább az újvidéki stadionba, de útközben nem állhattak meg, még mosdóra menni sem, és a stadionba érkezéskor sem biztosítottak számukra lehetőséget vásárlásra.

Szilágyi György kijelentette: súlyos atrocitás érte a magyar szurkolókat a szerb hatóságok részéről, de “ennél is súlyosabb és felháborítóbb”, hogy sem a Budapest Honvéd, sem a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), sem pedig a magyar Külügyminisztérium nem szólalt meg az ügyben, és nem kért magyarázatot a szerb hatóságoktól.

A jobbikos politikus szerint a klubnak, a szövetségnek és a magyar kormánynak kötelessége lett volna megvédeni a magyar szurkolókat.

A Budapest Honvéd 2-0-ra kikapott a szerb Vojvodina vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának csütörtöki, első mérkőzésén.

A Vojvodina Trajkovic fejes góljával már a 19. percben vezetést szerzett, s bár két perccel később Nastic kiállítása miatt emberhátrányba került, a második félidőben Vranjes 11-esből megduplázta a szerb bronzérmes előnyét.

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Bozsik Stadionban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.