Fia született Vilmos hercegnek és Katalin hercegnőnek

Fia született hétfőn Vilmos hercegnek, a brit trón várományosának és hitvesének, Katalin hercegnőnek.

 

 

A gyermek a harmadik a brit trónutódlási sorban, és édesapja után az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

A Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni rezidenciája – hétfőn késő este jelentette be sajtóközleményben, hogy az újszülött 3,8 kilogrammos súllyal jött a világra, londoni idő szerint 16:24 órakor, vagyis közép-európai idő szerint este fél hat előtt néhány perccel.

A hír bejelentési módja eltért az évszázados hagyományoktól.

A protokoll előírása szerint a sajtó és a lakosság hivatalosan akkor értesülhetett volna az eseményről, amikor az erről szóló írásos hirdetmény megjelenik az első számú londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota kapuján belül, egy díszes irattartó állványon. Az első londoni kommentárok szerint azonban az udvar elejét akarta venni, hogy a hír a Twitteren vagy egyéb közösségi médiafelületen szivárogjon ki.

Az újszülött nagybátyját, Harry herceget, Vilmos öccsét utasította egy hellyel maga mögé a trónöröklési sorrendben.

A hercegi utód a jelenlegi uralkodó, a 87 esztendős II. Erzsébet királynő harmadik dédunokája, de az első, aki reális eséllyel követheti majd őt a trónon. A királynő után elsőszülött fia, Károly trónörökös, Károly után Vilmos, Vilmos után pedig a most világra jött fiúgyermek örökli a koronát.

Ha az újszülött legalább olyan hosszú életű lesz, mint dédnagymamája, akkor ő lehet a XXII. század első brit uralkodója.

Katalin hercegnőről december elején derült ki, hogy várandós, miután heveny terhességi rosszullétei miatt kórházba kellett szállítani.

Az udvar decemberben mindössze annyit közölt, hogy a terhesség a bejelentés idején még nem tartott a 12. heténél, vagyis annál a legkorábbi időpontnál, amikor általában nyilvánosságra hozzák, ha a királyi családban gyermek érkezése várható.

Általános az a közvélekedés, hogy az udvar csak a hercegnő nyilvánvalóan eltitkolhatatlan kórházi kezelése miatt kényszerült a hír korai közzétételére.

A terhesség bejelentésének örömhírét nem sokkal később tragédia árnyékolta be. A VII. Eduárd királyról elnevezett kórház egyik ápolónője öngyilkos lett, miután egy ausztrál kereskedelmi rádióállomás munkatársai megtévesztették, és így bizalmas orvosi adatokhoz jutottak Katalin hercegnő állapotáról.

Az utód nem is itt, hanem az észak-londoni Paddington kerület St. Mary’s nevű kórházának szülészeti magánklinikáján jött a világra, ugyanott, ahol 31 évvel ezelőtt Vilmos herceg, majd két évre rá öccse, Harry.

Udvari illetékesek állítják, hogy a gyermek nemét Vilmos és Katalin sem tudta előre.

Mindenesetre a hercegi újszülött a trón első olyan várományosa az angol-brit monarchia ezredéves történetében, akinek trónutódlási esélyeit nem befolyásolta volna az sem, ha leánynak született volna.

A brit kormány által nemrégiben elindított reform ugyanis felszámolja azt a több évszázados diszkriminatív trónutódlási előírást, amelynek alapján a mindenkori uralkodó elsőszülött fia eddig előnyt élvezett a trónöröklésben, akkor is, ha volt idősebb leánytestvére.

II. Erzsébet királynő csak azért ülhet 61 éve az Egyesült Királyság trónján, mert szüleinek, VI. György királynak és Erzsébet anyakirálynőnek nem voltak fiúgyermekei. A jelenlegi uralkodó egyetlen testvére a nála négy évvel fiatalabb Margit hercegnő volt, aki életének 72. esztendejében, 2002-ben hunyt el.

Katalin hercegnő szülei valószínűleg álmukban sem gondolták saját gyermekük cseperedésének éveiben, hogy első unokájuk majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

Katalin – polgári nevén Catherine “Kate” Middleton – tisztes közrendi családban nevelkedett. Édesanyja, Carole Goldsmith a British Airways légitársaság utaskísérője volt, Michael Middleton, az újdonsült nagypapa ugyanennél a cégnél töltött be forgalomirányítói állást.

A hercegi hitves szülei azonban az utóbbi években igen sikeres családi vállalkozást fejlesztettek ki. Cégük, amely gyermekzsúr-kellékek internetes forgalmazásával foglalkozik, Middletonékat milliomossá tette.

Leányuk hercegi frigyéből azonban kis híján nem lett semmi. Vilmos ugyanis – általános megdöbbenésre – hat éve szakított Katalinnal, akkori bulvárpletykák szerint azért, mert “megijedt” a házasság gondolatától. A mosolyszünet mindazonáltal alig két hónapig tartott, és a herceg sikeresen visszakönyörögte magát Kate kegyeibe.

Így is tíz évbe telt, mire Vilmos rászánta magát a boldogító igen kimondására. A herceg 2001-ben ismerkedett meg Kate Middletonnal a skóciai St. Andrews egyetemén, és 2011-ben esküdött örök hűséget neki London ősi koronázó templomában, a Westminster-apátságban.

A gyermek érkezésének várható időpontjáról az udvar a terhesség alatt végig teljes hallgatásba burkolózott, csak annyit lehetett tudni, hogy a majdani uralkodó megszületése júliusban esedékes. A világsajtó több száz képviselője ezért már július eleje óta a kórház előtt táborozott, évek óta példátlan, fullasztó kánikulában, a költségek és a hőmérséklet emelkedésével arányos ütemben fogyatkozó türelemmel.

A minap egy könnyed tréfával még a királynő is érzékeltette türelmetlenségét. Vidéki látogatásán, alattvalókkal szóba elegyedve kijelentette: megszülethetne már dédunokája, mert szeretne szabadságra menni.

A nagy nehezen kivárt világraszóló hír után valószínűleg további türelemre lesz szükség a világsajtó részéről, az udvar ugyanis már jó előre jelezte, hogy a hercegi utódot és szüleit minden lehetséges eszközzel óvni fogja a fürkész kameráktól.

Vilmos és Katalin valószínűleg a hercegnő szüleinek Londontól 90 kilométerre fekvő birtokára vonul vissza egy időre az újszülöttel.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.