Fidesz: hiába keres “mutyiügyet” az ellenzék a kaszinókoncessziónál

Fidesz: hiába keres “mutyiügyet” az ellenzék a kaszinókoncessziónál

Budapest, 2013. július 16., kedd (MTI) – A Fidesz szerint, bár az ellenzék kényszeredetten keres “mutyiügyeket”, a kaszinókoncessziónál hiába teszi ezt.

 

Így reagált a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója újságírói kérdésre válaszolva arra, hogy Mile Lajos (LMP) független országgyűlési képviselő a kaszinók megnyitásának ötletét a korábban Sukoróra tervezett beruházáshoz hasonlította.

Kocsis Máté sajtótájékoztatón közölte, a szocialista kormány átláthatatlan módon adott kaszinóüzemeltetési lehetőséget fűnek-fának, “aztán lehunyta a szemét, ha ott milliárdos adócsalások vagy olajfoltos pénzek tisztára mosása jelent meg”. Ugyanez a kormány eltűrte azt is, hogy alvilági figurák olajfoltos pénzeket mossanak tisztára, majd elvigyék MSZP-s politikusoknak – tette hozzá.

A jelenlegi kabinet ezzel szemben szigorúan ellenőrzött körülmények között működő kaszinórendszert próbál létrehozni, amelyhez előzetesen kikéri a nemzetbiztonsági bizottság véleményét is – mondta.

Kocsis Máté arra is felhívta a figyelmet, hogy míg Mile Lajos szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak kell megítélni a kockázatot, addig párttársa, Vágó Gábor arról beszélt, hogy a Szerencsejáték Felügyelet dolga lenne a koncessziók kiosztása.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.