Rokonszenvtüntetést tartottak hétfő délután lengyel fiatalok a varsói magyar nagykövetségnél az Orbán-kormány támogatására, tiltakozván az Európai Unió túlságosan nagy mértékű beavatkozása ellen a magyar ...

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kész tárgyalóasztal mellett egyeztetni a tartósan beteg gyermekek védelme érdekében – tudatta közleményében a tárca egészségügyért felelős államtitkársága hétfő este az MTI-vel. Az Emmi egyeztetni hívta az emelt összegű családi pótlékra vonatkozó miniszteri rendelet változásai ellen tiltakozókat hétfő délután, ám a meghívást a demonstrálók nem ...

Míg a hackerek korábban a nagy számítógépes cégeknek kínálták volna fel akár ingyen is a szoftvereikben talált hibákat, napjainkra a szoftverhibák árusítása jövedelmező üzletté vált: a nagy számítógépes cégek mellett kormányok is vevők a “bugokra” – írta hétfőn internetes oldalán a The New York Times című amerikai ...

A túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez és a nemzetközi hitelezőkkel 2011-ben kötött hitelmegállapodás sikeres lezárásához gratulált a román hatóságoknak Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki hétfőn kezdte meg kétnapos látogatását ...

Tizenkét magánszemély és három közösség kapott Podmaniczky-díjat az épített és természeti környezet, illetve a kulturális örökség értékeinek védelmében kifejtett tevékenységéért csütörtök este Nyíregyházán, ahol megkezdődött a Város- és Faluvédők 32. Országos Találkozója és Konferenciája. Idén Csík Edina Budaörs Város főépítésze is elismersében részesült az épített környezet védelme érdekében kifejtett kiemelkedő ...