Lebukott a rendszámmal trükköző

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást egyedi azonosító jel meghamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Tamás 51 éves győri lakos ellen.

 

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. július 14-én 19 óra körüli időben Budaörsön, egy benzinkúton – az addig rendszámtábla nélküli – személygépkocsijára egy francia forgalmi rendszámot szerelt felt, melyet az arra járó rendőrök észrevettek. A gyanúsított ezt követően felhajtott az autópályára, ahol a járőrök félreállították. Mivel a férfi sem magát, sem a gépjárművet nem tudta hitelt érdemlően igazolni, a rendőrök elfogták és előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol kiderült, hogy ugyanezen a napon, a délelőtti órákban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai is előállították egyedi azonosító jel meghamisítása miatt.

A gépkocsira kiadott magyar forgalmi rendszámot már korábban visszavonta a hatóság.

T. Tamás ellen a további büntetőeljárást – szabadlábon hagyás mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.