Fidesz: olcsóbb lesz a szemétszállítás

Olcsóbb és nonprofit alapú lesz a szemétszállítás – közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel, így reagálva a Párbeszéd Magyarországért (PM) sajtótájékoztatóján elhangzottakra, miszerint a kormány “bedöntötte” a hulladékszolgáltatást.

 

 

Szilágyi László független képviselő, a PM politikusa előzőleg újságírók előtt arra szólította fel a kabinetet, hogy azonnal tegyen rendet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatások piacán, legalább a régi állapotokat állítsa vissza, és engedje oda azokat a cégeket, amelyeknek megvannak az eszközeik és a szükséges szakértelmük.

A Fidesz-frakció az MTI-hez eljuttatott közleményében Szilágyi László szavait úgy kommentálta, a rezsicsökkentés elleni heves harcban “a Bajnai Gordon által dróton rángatott” PM valótlanságokat terjeszt.

A kormánypárti képviselőcsoport közölte: július 1-jétől a rezsicsökkentési programban újabb hat szolgáltatás, köztük a szemétszállítás ára csökkent. Így már csak a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.

A Fidesz-kormány célja, hogy olcsóbb, átláthatóbb és országszerte egységes legyen a szemétszállítás díja, ezáltal csökkenjen a lakosság kiszolgáltatottsága, hiszen eddig óriási eltérések és aránytalanságok voltak az ország különböző pontjain az árakban – írták, hozzátéve azt is, hogy a szolgáltatók gyakran visszaéltek erőfölényükkel.

Emlékeztettek arra, hogy 2014-től kizárólag nonprofit gazdasági társaság végezheti majd a szemétszállítást, és ennek díja teljes egészében arányos kell, hogy legyen az elvégzett munkával és az elvitt szemét mennyiségével. Azokon a településeken, ahol a szolgáltató nem vállalja nonprofit alapon a szemétszállítást, az állam gondoskodik a szolgáltatás zavartalanságáról, hatósági eljárás keretében közérdekű szolgáltatót jelöl ki a hulladékgazdálkodási engedéllyel, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel rendelkezők közül – tájékoztatott a Fidesz.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.