Orbán: Nem kell megvédeni a magyarokat saját maguktól

A magyar kormány nem szorul kioktatásra a demokrácia természetét illetően – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén.

 

 

A kormányfő az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentés vitájában, a képviselői felszólalásokra adott válaszában rámutatott: amikor az EP szerdán elfogadja az igazságtalan, Magyarországot mélyen sértő jelentést, azt legitim módon teszi majd, tehát neki nem áll jogában megkérdőjelezni a parlamenti döntést, de az egy “erősen balpártos”, elfogult határozat lesz, “a vádló és a bíró ugyanaz lesz”.

A miniszterelnök reagálásában kitért a homoszexuálisok jogaival kapcsolatos képviselői felszólalásra, és közölte, hogy a magyar alkotmány egyértelmű szabályozást tartalmaz, amely szerint “a házasság és a család azt jelenti, hogy férfi és nő, és mindegyikből egy, egy férfi, egy nő”. A magyar alaptörvény senkit nem bánt, ez a megfogalmazás senki ellen nem irányul, ez ugyanis egy négyezer éves tradíció védelme – hangsúlyozta.

A zsidó felekezetet érintő felvetést Orbán Viktor így kommentálta: Magyarországon “a radikális, antiszemita csoportosulások támadásának középpontjában én állok mint a zsidó közösség védelmezője. Ezért első helyen (…) minden antiszemita fórumon engem támadnak”.

Azzal kapcsolatban, hogy Hannes Swoboda szocialista frakcióvezető egyebek mellett azt kérdezte, miért nem érkeznek a befektetők Magyarországra, Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon a beruházások folyamatosan növekednek. Ám vannak, akiknek nem tetszik a magyar gazdaságpolitika – folytatta -, ők bankárok és monopolhelyzetben lévő közműszolgáltatók. “Velük vitánk van. Megadóztatjuk a bankokat, csökkentjük állami eszközökkel a rezsi költségét, és egy méltányos közteherviselést vezetünk be” – mondta, nyomatékosítva, hogy a magyar kabinet mindezt folytatni fogja.

Megjegyezte azt is, hogy aki szerint korlátozni lehetne a magyarok szabadságát, az félreismeri a magyar nemzetet.

A miniszterelnök érdekes vitának nevezte az Európai Parlament és a Szovjetunió, a Brüsszel és Moszkva közötti összehasonlítását. A Szovjetunió idejében – mint mondta – kétség kívül nem fejthette volna ki a véleményét Moszkvában, vagy ha ismertethette is volna, nem valószínű, hogy hazaengedték volna. “Ezért feltehető, hogy a két entitás között nem lehet egyenlőségjelet tenni” – fogalmazott, hozzátette ugyanakkor: abban az időben is “saját magunktól valahol mások akartak megvédeni bennünket”. Nem kell megvédeni a magyarokat saját maguktól – jelentette ki.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.