A dohánytermék-kiskereskedőknek legalább naponta jelenteniük kell forgalmukat
- Budaörsi Infó
- 2013 július 02.
Megjelent a dohánytermék-kiskereskedők által vezetendő nyilvántartásokról, valamint a dohányboltban forgalmazott egyes termékekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről szóló kormányrendelet – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt.
A társaság hétfői közleményében ismerteti: a dohánytermék-kiskereskedőknek a kormányrendeletben meghatározott tartalommal, formában és módon kell teljesíteniük a készletükről, illetve forgalmukról a törvényben meghatározott nyilvántartás-vezetési, illetve adatszolgáltatási kötelezettségüket. Az adatszolgáltatást minősített nyilvántartási és adatszolgáltatási rendszeren keresztül, legalább naponta kell majd elektronikus úton elküldeniük az NDN Zrt.-nek.
Az NDN rövid időn belül készletnyilvántartó minősítési rendszert tesz közzé és működtet. A minősítési rendszer által alkalmasnak talált, és igénybe vehető rendszerek és eszközök listáját a részvénytársaság honlapján folyamatosan közzé fogja tenni. A nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség a rendelet értelmében szeptember 1-jétől kötelező – közölte az NDN Zrt.
A rendelet szerint a nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség a következő termékeket érinti: cigaretta, szivar, szivarka, finomra vágott fogyasztási dohány (cigarettadohány), egyéb fogyasztási dohány (pipadohány), bármely olyan egyéb termék, amelyet dohányzás céljából gyártanak, még abban az esetben is, ha csupán részben tartalmaz – akár géntechnológiával módosított formában, akár nem ilyen formában – dohányt, cigarettapapír, füstszűrő.
A kormányrendelet regisztrációs kötelezettséget is megállapít, amit első alkalommal 2013. augusztus 1-jéig kell teljesíteni. Ez azt jelenti, hogy az, aki az érintett terméket Magyarországon először bocsátja szabad forgalomba, köteles az adott termék valamennyi fajtáját – meghatározott dohánytermékek esetében az ahhoz tartozó kiskereskedelmi eladási árral együtt – bejelenteni a részvénytársaságnál legalább 10 nappal az megelőzően, hogy azt bármely dohánytermék-kiskereskedő részére először értékesítette volna. Egyidejűleg legalább három egységnyi mintát is át kell adnia. A már regisztrált termék bármely jellemzőjének megváltozása esetén az érintett terméket új terméknek kell tekinteni. Ennek megfelelően a regisztrációs kötelezettségnek akkor is újra eleget kell tenni, ha a dohányterméknek kizárólag a kiskereskedelmi eladási ára változik meg. Mintát ez esetben nem kell adni.
Az NDN a hozzá beérkezett adatokat kezeli, feldolgozza, azokból elemzést, összesítést készít. A hozzá beérkezett adatokat szükség szerint továbbítja a vámhatósághoz, illetve ellenőrzi a koncessziós szerződés rendelkezéseinek maradéktalan megtartását. Ellenőrzései során összevetheti az egyes termékek beszerzésével, értékesítésével kapcsolatos adatokat és a koncessziós szerződésben írt kötelezettségvállalásokat, és jogsértés esetén élhet a koncessziós szerződés, illetve jogszabály biztosította jogaival.
Az adatkezelés kiterjedhet arra is, hogy az NDN megkeresés esetén a kezelt adatokat a hatóság, illetve egyéb, az ellenőrzésbe bevont személy vagy szervezet felé továbbítsa. A társaság a regisztrációs kötelezettséggel rendelkező személynek vagy szervezetnek kérelmére átadhatja az által készített elemzéseket, kimutatásokat, aminek fejében azzal összefüggő költségeinek megtérítését kérheti – derül ki a kormányrendeletből.
A dohánytermékek kiskereskedelmi értékesítése – ide nem értve a mozgóboltot – kizárólag a dohánybolt üzletterében, vagy elkülönített helyen, azaz az üzlettérben leválasztott helyiségrészén belül történhet. Az elkülönített hely akkor minősül térben leválasztott helyiségrésznek, ha az az üzlet más részeitől legalább mozgatható vagy rögzített, nem átlátszó térelválasztóval, így különösen paravánnal, vagy függönnyel elkülönül. A dohánytermék fizikai átadására minden esetben az elkülönített helyen belül kerülhet csak sor; adott esetben – ha az üzlet üzemeltetője és a koncesszió jogosultja ugyanazon személy – az értékesítés más elemei (például az áru pénztárgépben való rögzítése) történhetnek az üzlethelyiség más részében is – tartalmazza a rendelet egyik melléklete.
facebook:
0 Komment