Az “Alföldi Róbert vezette öt évet” búcsúztatták el az évad utolsó napján

Kállai Ferenc, a nemzet színésze mellszobrának felavatásával kezdődött el vasárnap Budapesten a Nemzeti Színház gálaestje, amellyel az “Alföldi Róbert vezette öt évet” búcsúztatták el az évad utolsó napján.

 

 

Az eseményen, a Nemzeti Színház balkon szintjén, felavatták Kállai Ferenc, a nemzet színésze mellszobrát, Kutas László szobrászművész alkotását. A szobrot Alföldi Róbert leplezte le Törőcsik Mari társaságában.

A teátrumban a Mohácsi János rendezte színpadi műsorban magyar írók, költők, színészek, zenészek lépnek fel: mások mellett Bodrogi Gyula, Dés László, Mácsai Pál, Térey János, Pogány Judit, Sinkó László, Spiró György és Závada Pál. A színház előtti téren mintegy ezer ember gyűlt össze,  a piknikezők az előadást óriáskivetítőn követhetik. A gálaestet és a pikniket a CSAK – Akciócsoport a kultúráért szervezte.

Ezen az estén adták át Az évad nézője díjat is, amelyet a 2012/2013-as évadban 110 darab belépőjegyet gyűjtve Szirtes András nyert el. A nyereménycsomagot és az oklevelet Alföldi Róbert adta át a legtöbb, különböző előadásra jegyet váltott nézőnek.

A gálaműsor után a társulattal és barátaikkal találkozhatott a közönség. A kivetítőn régebbi darabokból összeállított montázs volt látható, a szabadtéri színpadon zenészek játszottak. A program éjfélig tartott.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.