Július 1-jétől, azaz hétfőtől a magyar-horvát határ legtöbb közúti átkelőhelyén bevezetik az úgynevezett egymegállásos határforgalom-ellenőrzést, vagyis az utazóknak elég egyszer megállniuk – tájékoztatta a Belügyminisztérium az ...

A köztársasági elnök aláírásával új földtörvény született, amely véget vet a zöldbárók, a nagybirtokosok, a spekulánsok korszakának, és megvédi tőlük a magyar földet – közölte Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője az ...

Az után, hogy Áder János aláírta a földtörvényt, az Együtt-PM-nek nincs dolga a köztársasági elnökkel, nincs mit kérni tőle – reagált a Sándor-palota mellett tartott sajtótájékoztatón az államfő pénteki döntésére Jávor ...

A magyar kormánynak többet kellene tennie az antiszemitizmus ellen – írta Ira Forman, az amerikai külügyminisztérium antiszemitizmus-ügyi különmegbízottja amerikai zsidó szervezetekhez intézett válaszlevelében, amelyet pénteken ismertetett honlapján a Zsidó Világkongresszus ...

A várható hazai és a jelentősebb, illetve magyar vonatkozású nemzetközi sportesemények ...

Történelmi rekordokat megdöntő, életveszélyes hőhullám fenyegeti az Egyesült Államok délnyugati vidékeit – figyelmeztetett rá pénteken az amerikai meteorológiai ...

Farkasszemet néznek egymással a menekültek csoportjai a debreceni befogadóállomáson péntek este, a két tábort rendőrségi kommandósok választják el egymástól – tudta meg a helyszín közelében, magukat megnevezni nem kívánóktól az MTI ...

Nemzeti összetartozás nélkül nincs nemzeti felemelkedés, minden magyar felelős minden magyarért – jelentette ki az Országgyűlés elnöke csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei Táton, a nemzeti összetartozás emlékhelyének ...

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa, mivel megítélése szerint sérti az érintettek méltóságát, hogy az új polgári törvénykönyv (Ptk.) “hozzátartozó” fogalmából kihagyták a “bejegyzett élettársakat” – közölte az ombudsman hivatala ...

Mintegy húsz olasz, belga, francia, lengyel, spanyol és magyar képzőművész performanszait mutatják be a 2B Galéria által szervezett nemzetközi fesztiválon péntektől vasárnapig Budapesten három ...

Hétfőn, július 1-jén nem nyitnak ki a gyógyszertárak, miután aznap lesz  az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napja, a Semmelweis-nap – hívta fel a figyelmet a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ). A kórházakban és a rendelőintézetekben csak ügyeleti készenléti szolgálat lesz ...

Külföldi gazdasági érdekcsoportok, kampánymenedzserek állnak a Négy Mancs Alapítvány mögött – hangsúlyozza a Vidékfejlesztési Minisztérium csütörtöki ...