Medián: a többség szerint elsősorban politikai szempontok döntöttek a trafik-jogokról

A Medián legutóbbi, május végi felmérése során megkérdezettek 68 százaléka szerint “a kormány elsősorban politikai szempontok alapján döntött, és többnyire a Fideszhez kötődő személyek kaptak trafiknyitási jogot” – közölte a közvélemény-kutató cég csütörtökön az MTI-vel.

 

 

Mint írták: az általuk megkérdezetteknek 18 százaléka értett egyet azzal, hogy “a kormány elsősorban a benyújtott pályázatok alapján döntött, és a szakmailag legfelkészültebb személyek kaptak trafiknyitási jogot”.

A felmérésről készült összefoglalóban az olvasható, a megkérdezettek 14 százaléka mondta, hogy ha lehetősége lenne felülvizsgálni a trafikpályázatokat, változatlanul hagyná a döntést. 26 százalékuk új pályázatot írna ki, és független zsűrire bízná, hogy pártatlanul bírálja el a jelentkezőket. A megkérdezettek 51 százaléka visszavonná az új trafiktörvényt, érvénytelenítené a pályázatot, és továbbra is engedné a forgalmazást a régi dohányárusító helyeknek. Az utóbbi álláspont képviselői a Fidesz szavazótáborában 28 százalékot tesznek ki – írta a Medián, megjegyezve: “ha ehhez hozzászámítjuk azokat, akik új, pártatlanul elbírált pályázat kiírásában látnák a megoldást”, akkor kiderül, hogy a kormánypárt támogatóinak 51 százaléka elutasítja a “trafikügy intézését”.

A felmérés szerint a szavazókorú lakosság 94 százaléka értesült arról, hogy a közelmúltban kihirdették, az egyes településeken kik kapnak jogot Nemzeti Dohánybolt nyitására.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet május 24. és 28. között készítette felmérését az ország több mint száz településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. “A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb plusz, mínusz 3 százalék” – olvasható a Medián közleményében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.