A szerb kormány megszünteti a magyarok kollektív háborús bűnösségéről szóló határozatot

A szerb kormány soron következő ülésén helyezi hatályon kívül a kollektív háborús bűnösséget kimondó, II. világháborús határozatot, amely egyes vajdasági magyar települések lakóira is vonatkozott – jelentette be kedden Belgrádban Áder János köztársasági elnök, az 1941-48-as vajdasági eseményeket feltáró magyar-szerb akadémiai vegyes bizottság tagjainak részvételével rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

 

 

Áder János előzőleg tárgyalt Ivica Dacic szerb kormányfővel, s ő tájékoztatta erről. A köztársasági elnök szerint Dacic azt mondta, hogy már csak technikai akadálya van a szóban forgó határozat hatályon kívül helyezésének.

A második világháborúban, 1941 áprilisában a Délvidék magyar fennhatóság alá került. 1942 január-februárjában Újvidéken és környékén a magyar honvéd- és csendőralakulatok által végrehajtott partizánvadász razziákban közel 3-4 ezer, főként szerb és zsidó vesztette életét. Az 1942-es “hideg napok” után két és fél évvel, az 1944. október 17-től 1945. február 1-jéig tartó jugoszláv katonai közigazgatás idején Tito partizánjainak megtorlásában becslések szerint 15-20 ezer délvidéki magyar vesztette életét. Három falu: Csúrog, Zsablya és Mozsor összes magyar lakosát kitelepítették, háborús bűnössé nyilvánították, és kivégezték vagy gyűjtőtáborba szállították.

Az elmúlt napokban olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, hogy a kollektív háborús bűnösségről szóló határozatot a szerb kormánynak hétfőn, egy nappal Áder János látogatása előtt kellett volna hatályon kívül helyeznie, de a kabinet ülése elmaradt. Áder János szerint erre a soron következő kormányülésen kerül sor.

A magyar köztársasági elnök Tomislav Nikolic szerb államfő társaságában vett részt kedden a három évvel ezelőtt alakult akadémiai vegyes bizottság kerekasztal-beszélgetésén a Szerb Nemzeti Könyvtárban. Mindketten rövid beszédet tartottak a Glatz Ferenc és Vojislav Stanovcic akadémikusok elnökletével vezetett szakértői testület tagjai előtt, és megköszönték munkájukat.

Áder János arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt lezárásában történészekre és politikusokra egyaránt felelősség hárul. A történészeknek kell feltárniuk azt, ami a Szerbiában és a Vajdaságban történt a II. világháború alatt és utána, hogy ezzel is elősegítsék a későbbi generációk megemlékezéseit, és okulással szolgáljanak a következő generációknak.

Áder János szerint a politikusoknak is van felelősségük ebben, és ezt ismerték fel tavaly novemberben Budapesten Tomislav Nikoliccsal, amikor elhatározták, hogy közös megemlékezés keretében fejet hajtanak a II. világháború ártatlanul meggyilkolt szerb és magyar áldozatai emléke előtt, és lezárják a múlt egy tragikus fejezetét.

A magyar köztársasági elnök szerint a múlt lezárása három lépésben történik, és az első lépés volt a szerb parlament által múlt pénteken elfogadott nyilatkozat, amely elítélte az 1944-45-ös vajdasági vérengzéseket és a kollektív bűnösség szellemében hozott háborús határozatokat. Áder János úgy fogalmazott, hogy “sokan és nagyon régóta vártak erre a pillanatra”. Megismételte, hogy ezzel a döntéssel Szerbia nem uniós országként példát mutatott nagyon sok európai uniós tagországnak.

A magyar köztársasági elnök szerint a múlt e tragikus fejezetének a lezárásban a második lépés lesz a szerdai csúrogi megemlékezés, s a harmadik lépést egy soron következő ülésén teszi meg szerb kormány, érvénytelenítve a háborús bűnösséget kimondó, hét évtizede hozott határozatot. Ezzel befejeződik az a munka, amely a politikusokra tartozik – mondta Áder János, s hozzátette, hogy a történészek felelősségi körébe tartozó munka még folytatódik.

Tomislav Nikolic arról beszélt a vegyes bizottság ülésén, hogy nem szabad megfeledkezni az ártatlanul meggyilkolt polgárokról, méltóan kell rájuk emlékezni, ami – mint mondta – civilizációs és emberi kötelesség.

“Kötelességünk, hogy nevükön nevezzük a bűncselekmények elkövetőit, nem terhelve a népeinket  egyesek által elkövetett bűnökkel. Népeink között voltak példák bátor hőstettekre is, voltak olyanok, akik áldozatot hoztak a más népekhez és vallásokhoz tartozókért. A mi missziónk az, hogy ne hagyjunk terhet a gyerekeink vállán” – hangoztatta Tomislav Nikolic, hozzátéve, hogy ezért fog Áder Jánossal együtt szerdán a szerb és a magyar nép nevében fejet hajtani az ártatlanul kivégzettek vesztőhelyén, Csúrogon, és ezért helyez el koszorút az emlékükre.

A Szerb Nemzeti Könyvtárban tartott kerekasztal-beszélgetés után Áder János a Belgrád melletti Avala-hegyen megkoszorúzta az ismeretlen hősök emlékművét.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.