Magyar film világpremierje a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon

N. Forgács Gábor Pillangók című filmjét először a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be. A világpremiert beharangozó hétfői tájékoztatón az orosz szakma és a sajtó is nagy érdeklődést tanúsított az alkotás iránt.

 

 

N. Forgács Gábor új filmjét kedden, a Films around the World elnevezésű válogatásban, versenyen kívül vetítik Moszkva egyik főutcáján, az Új Arbaton lévő Október filmszínházban. A Parabel Filmstúdió és a HCC Media Group gyártásában készült tragikomikus dráma középpontjában egy omladozó házban élő, eladósodott alkoholista anya (Kéri Kitty) és kilencéves fia, Márk (Sipek Nicolas) állnak. Az ő életükbe hoz változást Laci (Rudolf Péter), aki bárhol és bármikor képes megcsinálni a maga szerencséjét, valamint a titokzatos öreg muzsikus, aki egy szebb jövő lehetőségét villantja fel a kisfiú előtt.

“Megnéztem a filmet, érdemes arra, hogy levetítsük” – értékelte röviden az MTI-nek Kirill Razlogov, a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál programigazgatója a Pillangókat a rendezvényről távozóban. Az ismert orosz filmesztéta több neves kollégájával együtt jelent meg a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjában tartott rendezvényen.

N. Forgács Gábor maga is meglepődött a nagy érdeklődésen, amely a filmjét övezte. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Moszkvában és miért éppen most mutatják be a Kéry Kitty, Sipek Nicolas és Rudolf Péter főszereplésével készült Pillangók című alkotást, elmondta: szerinte az oroszok még mindig nagyon fontosak a magyarok életében, és nagy öröm volt számára, amikor kiderült, hogy a moszkvai filmfesztiválon bemutatnák a filmet. Ezért aztán szavai szerint “összekapták” magunkat, befejezték az utómunkálatokat. “Ha már egyszer ilyen nagyszerű felkérést kaptunk, el kellett indítani a filmet a maga útjára” – tette hozzá a Parabel Filmstúdió igazgatója és producere.

Kéri Kitty, az egyik főszereplő egy Herendi-motívummal díszített, Apponyi-mintás, míderes elegáns estélyi ruhában jelent meg a moszkvai eseményen. “Ez bizony messze áll az alkoholista Veronikától, aki ötször kísérelt meg öngyilkosságot, és egyedül nevelgeti a gyermekét” – mondta kis iróniával. Hozzátette: a szerep rendkívül izgalmas volt számára. Felidézte, hogy amikor elolvasta a forgatókönyvet, felhívta a rendezőt és elmondta, hogy nagyon szeretné eljátszani a szerepet, mert ehhez nagyon sok köze van. “Ezt a fajta létet, ha nem is ilyen szörnyű formában, mint amilyenben a film gyermekszereplője, de én is átéltem gyermekként. Önmagamnak, a szüleimnek, a létemnek tartozom ezzel a filmmel. Kétszeres öröm volt számomra, szakmailag és magánemberként is nagyon fontos dolgokra tudtam pontot tenni” – mondta el az MTI-nek Kéri Kitty.

N. Forgács Gábor több éve készült arra, hogy megfilmesítse a témát. Hangsúlyozta: ez a film arról szól, hogy a világon több mint 200 millió gyereknek nincs szülői segítsége, az utcán nő föl. Nem tudják, milyen tehetséggel született és hova tart, ez a film üzenete.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.