Kormányváltásról és a baloldali összefogásról beszéltek a Szárszói találkozón

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég – írók, színészek, politikusok, elemzők – részvételével rendezték meg.

 

 

A legutóbb tíz éve rendezett találkozón, amelynek házigazdája Farkasházy Tivadar humorista volt, több korábbi szocialista és liberális politikus, jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselő mellett megjelent és felszólalt Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is.

Az előadók sorát nyitó Méray Tibor író József Attilát idézve azt mondta: “Én nem ilyennek képzeltem a rendet”. Az író szerint húsz év alatt sikerült elérni, hogy elsőkből utolsó lett Magyarország, amely ma a megbízhatatlanság országa.. “Legjobb barátainknak nem Európát és Amerikát tartjuk, hanem közép- és közel-keleti diktatúrákhoz dörgölődzünk” – mondta.

“Kilencvenévesen megélhetem-e még az új, demokrata, felfelé induló, +fehérek között európai+ Magyarországot”? – tette fel a kérdést Thomas Mannt idézve.

Konrád György író hozzászólásában megállapította: ahhoz, hogy a jelenlegi rendszert egy demokratikusabbal váltsák fel, mindenképpen szükséges az összefogás. “Nevetségesnek tartom, ha ez személyes akadályokon múlik” – jegyezte meg. Mint mondta, a Bajnaiból és Mesterházyból álló tandem lenne kívánatos; “az egyiknek fognia kell a kormányt, a másik tapos” – mondta.

Az író szerint a kettősben a “number one” – az első számú – az idősebb, a hozzáértő, akit több ember fogad el, nemcsak az MSZP-n kívül, hanem az MSZP-ben is. Mesterházy most kapna egy sanszot, hogy “number two” – a második – legyen. Mindkettőnek meg kell haladnia önmagát és a saját kicsinyességét, ha ez sikerül, az ellenzék győzhet – mondta Konrád.

Bajnai Gordon, aki egy időben lépett színpadra Mesterházy Attilával, hangoztatta: Magyarországon rendkívüli helyzet van, olyan kormány van hatalmon, “amely ha 2014-ben új mandátumot kap, hosszú időre leírhatjuk az országot”. “Orbán és Simicska rezsimje” nem konszolidálható az Európai Unión belül, megkezdődött egy hosszú menetelés kifelé az unióból – jelentette ki.

Van olyan összefogás, ami a győzelemhez, van, ami a vereséghez vezet; “megértettem Konrád György üzenetét” – mondta Bajnai, hozzátéve, hogy nem erről van még szó; “fontos, hogy ki a vezetője az összefogásnak, de mindketten azt mondtuk, hogy az összefogást ne a személyi kérdésnek rendeljük alá”.

Mesterházy Attila, aki kézfogással köszönte meg Konrád György véleményét, felszólalásában azt mondta: az MSZP egyedül tud veszíteni, nyerni csak közösen lehet. Az összefogás önmagában még nem oldja meg a problémát; meglesz az összefogás, de utána még messze a győzelem – jegyezte meg.

Aki segíteni akar, az azzal tud, ha négyszemközt és nem a nyilvánosság előtt kritizál. A Fideszről szólva azt mondta: “Velünk szemben pretoriánusok állnak összezártan, fegyverrel felvértezve, gátlástalanul.”

Heller Ágnes filozófus arról beszélt, hogy Magyarország 1989-ben a demokráciát, a szabadságot ajándékba, ingyen kapta, és “amit ingyen kapunk, nem becsüljük meg”. Minden generációnak újra helyre kell állítania a demokráciát, ezt meg kell tanulni – fűzte hozzá. A baloldal választási reményeiről szólva az iráni választásokra utalt, ahol a kis támogatottságúnak mért jelölt győzött, és a vártnál lényegesen magasabb volt a részvétel. “Megvert reménnyel” ne menjünk csatába, ez önmagát beteljesítő jóslat lehet” – mondta.

Az eseményen Hiller István volt szocialista oktatási és kulturális miniszter az általa szétszabdaltnak nevezett kultúrairányításról beszélt, Ferge Zsuzsa szociológus az egyenlőtlenség növekedéséről, Karsai László történész Horthy Miklós kormányzó történelmi szerepéről, Ormos Mária történész a kultúrharcról, Gerő András történész a jobb- és baloldali identitáspolitikáról szólt.

A találkozó résztvevőit levélben üdvözölte mások mellett Jancsó Miklós és Tarr Béla filmrendező, valamint Bugár Béla, a szlovákiai Híd-Most párt elnöke és Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke.

Az előadás-sorozat levezetésében Galkó Balázs színművész – Kövér László házelnökre utaló szerepkörben – működött közre, egy kolomppal jelezve, ha letelt a megadott ötperces időtartam.

A találkozón, amelynek beléptető kapuja egy a felirat szerint “Deutsch Tamás hagyatékából” származó futballkapu volt, megjelent Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke, a Horn-kormány tagjai közül Baja Ferenc, Békesi László, Kovács László és Magyar Bálint; ott volt Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter és Bozóki András, a Gyurcsány-kormány kulturális tárcavezetője, továbbá Szekeres Imre korábbi honvédelmi miniszter. Részt vett a Szárszói találkozón Herényi Károly volt MDF-es országgyűlési képviselő, Botka László, Szeged szocialista polgármestere és Lamperth Mónika volt MSZP-s belügyminiszter is.

Több politikai elemző: Lengyel László, Kéri László, Somogyi Zoltán, Ágh Attila is a közönség soraiban, illetve az előadók között volt, és elfogadta Farkasházy Tivadar meghívását Gálvölgyi János, Markos György humorista, Havas Henrik televíziós újságíró, Magyar György ügyvéd, Kolláth György alkotmányjogász, Makk Károly filmrendező, Balázsovits Lajos, Hernádi Judit színész, valamint Bródy János zenész.

Tüntetők

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.