Húszperces taps és meglepetés-búcsú az Alföldi-korszak utolsó előadásán

Mintegy húszperces tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó előadásán szombaton.

 

 

A Mephisto című produkció végén a játszó színészek mellett a társulat többi tagja, köztük az igazgató is meghajolt a színpadon. A Nemzeti Színház törzsközönsége meglepetéssel készült: a taps leállt, a nézők “Köszönjük!” feliratú papírokat emeltek fel, a balkonról három transzparenst lógattak ki a köszönjük felirat mellett a darabból vett idézetekkel: “jog az élethez és a szabadsághoz”, valamint “to be, or not to be” felirattal, és élő trombitaszóval, az Il silenzioval búcsúztak a társulattól. A szűnni nem akaró tapsnak a vasfüggöny leeresztése vetett véget.

Alföldi Róbert utolsó Nemzeti Színház-beli rendezését, a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló Mephistót a májusi bemutatót követően tíz alkalommal játszották.

A Nemzeti Színházban az évad utolsó napján, június 30-án az elmúlt öt év lezárásaként búcsú gálaestet tartanak, amelyen írók, költők, zenészek, színészek köszönnek el a színház elmúlt korszakától.

A CSAK – Akciócsoport a kultúráért szervezésében, Mohácsi János rendezésében megvalósuló rendezvényre a jegyek már elfogytak ugyan, de a nézőket várják a színház előtti parkba is, ahol kivetítőn követhető a műsor, valamint alkalmat adnak a közönség és a művészek találkozására is.

A gálaest várhatóan tíz óráig tart, majd a színház előtti téren folytatódik a rendezvény. A kivetítőn régebbi darabokból összeállított montázs látható, a szabadtéri színpadon zenészek játszanak. A program éjfélkor fejeződik be.

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója június 30-ig vezeti a színházat, július 1-jétől Vidnyánszky Attila veszi át a teátrum irányítását.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.