Külföldi sajtó Magyarországról – Román lap: “Viktor győzött, nem Victor”

A  kormányzó román Szociálliberális Szövetséghez (USL) közel álló Jurnalul Nationalban Ilie Serbanescu makrogazdasági szakértő “Viktor győzött, nem Victor” címmel értekezik arról, milyen eredménnyel járt a nemzetközi hitelezőkkel kapcsolatban tanúsított román engedékenység és magyar engedetlenség.

 

 

A szerző úgy látja, hogy Románia hűségesen követte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) előírásait, és kizárólag a lakossággal fizette meg a költségvetési egyensúly helyreállításának terheit, a bankok helyett, amelyek a válságot okozták.

“A bankok megmenekültek, de az állam a csőd szélén áll: az IMF-től és EB-tól felvett pénz a bankokhoz jutott, de a kölcsönt és a kamatterheket az adófizetőkön hajtják be, azokat még a gyerekeik is nyögni fogják” – ecseteli a cikkíró, mit jelentett az IMF-EB segítség, amelynek feltételeként a “bukaresti Victornak” túl kellett adnia az ország utolsó stratégiai létesítményein és indokolatlan mértékben meg kellett emelnie az energiaárakat.

A “budapesti Viktor” nem engedett meg ilyesmit, és elhárította az IMF “segítségét”, így a feltételeit sem kellett betartania – írja Serbanescu. Kifejti, a számla egy részét persze a lakosság fizette, de fizettek azok is, akik okozták a bajt: a külföldi kézben és monopolhelyzetben lévő bankoknak, üzletláncoknak, távközlési és energiaszolgáltatóknak különadót kellett fizetniük a válság idején.

Rámutat: a magyar miniszterelnök is lenyomta a hiányt a GDP három százaléka alá, arra kényszerítve az Európai Bizottságot, hogy “nehéz szívvel”, de Magyarországgal szemben is megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást. “Az önfejű Magyarországnak” sem kellett sokkal drágábban finanszíroznia magát a pénzpiacokról, mint a “szófogadó Romániának”, nem tették ki az Európai Unióból és most felkészültebben várja a közelgő viharos időket – véli a román gazdasági elemző.

“A budapesti Viktor győzött, nem a bukaresti Victor! A cipőfényezők sosem győznek, még akkor sem, ha ragyogóra fényezik gazdáik cipőjét” – zárja cikkét Ilie Serbanescu.
http://jurnalul.ro/editorial/victoria-apartine-lui-viktor-si-nu-lui-victor-645813.html

A Csatáry László ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség által benyújtott vádirat kapcsán közöl írást a független pozsonyi Pravda szerdán.

Jobb, ha két állam azon veszekedik, melyiküknek van nagyobb joga bíróság elé állítani egy háborús bűnöst, mint az, hogy Csatáry László csaknem fél évszázadon keresztül a műkincskereskedő kényelmes életét élte – szögezi le “Elévületlen” című írásában Martin Krno, a Pravda kommentárírója. A szlovák lap szerint Csatáry László 1997-es hazatérése Kanadából olyan arroganciájáról tanúskodik, amely szerint a régi rendszerek bukása a még régebbi bűntettek tolerálását jelentheti.

A Pravda úgy véli, Csatáryról Szlovákiában kellene döntést hozni, “inkább, mint Magyarországon, ahonnét származik és amely 1938-ban elfoglalta Kassát”. Hozzáteszi: a legfontosabb azonban az, hogy Csatáry ne kerülje el “igazságos büntetést”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.