A Külügyminisztérium visszautasítja az ENSZ emberi jogi főbiztosának nyilatkozatát

A Külügyminisztérium értetlenséggel fogadta, és visszautasítja az ENSZ emberi jogi főbiztosának keddi nyilatkozatát. Navanethem Pillay, üdvözölve a Velencei Bizottság (VB) véleményét a magyar alaptörvény negyedik módosításáról, több olyan kritikai megállapítást tett, amely nem helytálló – közölte a tárca az MTI-vel.

 

 

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa a világszervezet genfi székhelyű emberi jogi főbiztosságának honlapján nyilvánosságra hozott nyilatkozatában azt közölte, hogy a VB-nek a magyar alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos állásfoglalása “megerősíti azokat az aggodalmakat, amelyeket a módosítások márciusi elfogadásakor fejeztünk ki”.

Navanethem (Navi) Pillay arra szólította fel a magyar kormányt, hogy vonja vissza azokat az alkotmánymódosításokat, amelyeket nemzetközi és regionális emberi jogi testületek széles körben bíráltak, úgy minősítettek, mint amelyek visszalépést jelentenek az emberi jogok védelmében, és aláássák az alkotmányosságot.

A külügyi kommüniké szerint az emberi jogi főbiztos állásfoglalásában a leginkább szembeötlő tévedés, hogy a nyilatkozatban idézett, a VB-nek tulajdonított megállapításokat a testület végső jelentése ilyen formában nem tartalmazza. A főbiztos nyilatkozata “különös módon éppen azokat a megállapításokat idézi, amelyek a bizottság végleges jelentésében nem szerepelnek” – írták.

A közlemény felidézi: Martonyi János külügyminiszter múlt pénteken, miután részt vett a VB – az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületének – ülésén, hangsúlyozta: sikerült Magyarország szempontjából kedvezően, jelentős mértékben változtatni a VB negyedik alaptörvény-módosítással kapcsolatos szakvélemény-tervezetének szövegén, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország egyetértene az abban foglaltakkal.

Hangsúlyozzák, hogy a főbiztos mostani megállapításai a végső jelentésben “nem úgy és nem abban a formában vagy szövegösszefüggésben szerepelnek, ahogy azokat idézi”. A jelentés nem mond ki olyat, hogy az alkotmányos változások “megörökítik az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos problémákat”, “támadást intéznek az alkotmányos igazságszolgáltatás ellen”, vagy “negatívan hatnak a hatalmi ágak szétválasztására” – olvasható a közleményben.

A Külügyminisztérium megítélése szerint mindez “kétségeket támaszt a főbiztos által a magyar demokratikus jogállami berendezkedés és az emberi jogok magyarországi helyzetéről levont következtetések helytállóságát illetően is”. A tárca álláspontja szerint a főbiztos “túllépte hatáskörét”, amikor a magyar alkotmánymódosítás visszavonására szólít fel.

A Külügyminisztérium álláspontja továbbra is az, hogy Magyarországon stabil a demokrácia és a jogállam, Magyarország elkötelezett az alapvető értékek és normák mellett, s arra törekszik, hogy a legteljesebb mértékben biztosítsa az emberi jogok tiszteletben tartását és védelmét – emelik ki. Hozzáteszik: ennek érdekében a magyar kormány, ahogy eddig is, elkötelezett a teljes körű együttműködés mellett az ENSZ emberi jogi főbiztosával és hivatalával, az ENSZ emberi jogi rendszerével, valamint más nemzetközi szervezetekkel.

Végezetül megerősítik, hogy a magyar kormány a jövőben is kész a partneri párbeszédre és arra, hogy érdemben kivizsgáljon minden megalapozott kritikai észrevételt, illetve indokolt esetben megtegye a szükséges intézkedéseket.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.