Rogán: amíg Gyurcsány és Bajnai a politikában van, a baloldal nem kerülhet ki a bankok szorításából

Amíg Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon a politikában van, a baloldal nem kerülhet ki a bankok és a multik szorításából – mondta Rogán Antal fideszes frakcióvezető a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozata keretében tartott előadásában csütörtökön Budapesten.

 

 

A Fidesz frakcióvezetője közölte: a magyar baloldal a gazdasági érdekek rabja. Ezt tükrözi Rogán Antal szerint az MSZP-nek az a legutóbbi alkotmánymódosító javaslata is, amelyet a szocialisták benyújtottak a parlamentnek.

A javaslat szerint ha olyan döntés születik, amelynek eredményeként az Európai Unió Bíróságának döntéséből az államnak fizetési kötelezettsége származik, akkor azt azoknak a képviselőknek kell kifizetniük, akik így döntöttek – idézte fel a frakcióvezető. A kormány álláspontja ugyanakkor az, hogy ilyen esetben más eszközökhöz, például szükség esetén a bankadó megemeléséhez nyúljanak.

Ha a Ház elfogadná a szocialisták javaslatát, akkor minden egyes, a korábbi kormányzati ciklusban döntést hozó szocialista képviselőnek és kormánytagnak – köztük Bajnai Gordonnak, Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának – fejenként 1,5 milliárd forintot kellene befizetnie a kasszába – mondta Rogán Antal.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi három évben a kormány nem fogadott el olyan jogszabályt, amely miatt a magyar államnak fizetési kötelezettsége keletkezett volna, míg 2007-ben az akkori magyar parlament a kormánypártok szavazataival elfogadta az áfatörvényt, amely miatt 2011-ben az EU-bíróság több mint 289 milliárd forintos fizetési kötelezettséget rótt a magyar államra.

Rogán Antal a gazdaságpolitika utóbbi három évét értékelve kiemelte: Magyarország jobban teljesít ahhoz az időszakhoz képest amit a válságban a 2008 és 2010 közötti időszak jelentett. Magyarországon 2010-ben az államadósság és a költségvetési hiány növekvő pályán volt, a gazdaság visszaesett.

A mostani kormány azóta elvégzett munkájának eredménye azonban már néhány pozitív hírben is megtestesül. A legkedvezőbb hír az lenne, ha az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszterei arról döntenének jövő héten, hogy megszűnik a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás – mondta.     Az ország ezzel lekerülne az európai szégyenpadról, ahová a szocialisták kormányzása miatt került – közölte a frakcióvezető.

Mint mondta, pozitív hír az is, hogy az utóbbi időszakban nemcsak a költségvetési hiány csökkent, hanem lassan az államadósság is; és a többi gazdasági mutató is arra enged következtetni, hogy Magyarország 2013-ban “egy egyelőre kismértékű, de egyre gyorsuló gazdasági növekedési pályára került”.

A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország az utóbbi három évben elkerülte azt a csapdát, amelybe számos európai gazdaság beleesett, vagyis hogy megszorításokkal próbálták kezelni a válságot.

“Azt az utat, amit Bajnai Gordon és kormánya is járt Magyarországon, amikor nyugdíjat csökkentett, amikor bért csökkentett (…), ezt az utat mi szándékosan nem vállaltuk” – mondta Rogán Antal.

A második Orbán-kormány kiterjesztette a közteherviselést, így a bankoknak és a nagyvállalatoknak is – amelyek az előző ciklus gazdaságpolitikájának nagy nyertesei voltak – ki kellett venniük a részüket az adósság visszafizetéséből, ez pedig komoly érdekeket sértett. Ezek az érdekek az ellenzéki képviselők felől folyamatosan visszaköszönnek a parlamenti politikában is – mondta Rogán Antal.

A rezsicsökkentés bejelentésekor is hasonló volt a helyzet, “akkor is Bajnai Gordon első szava úgy szólt, hogy ez szélhámosság” – fogalmazott Rogán Antal, kiemelve, hogy a kormány bátran felvállalta az érdekkonfliktusokat nemcsak az energiaipari cégekkel, hanem a bankokkal is, és a magyar devizahiteles családok százezreinek számára hozott olyan megoldást, amely könnyebbé tette az életüket az elmúlt három évben.

A frakcióvezető kiemelte: a Fidesz- és a KDNP-frakció minden alkalommal következetesen szembeszállt a legerősebb gazdasági lobbikkal is a magyar családok érdekében, míg a baloldal továbbra is a gazdasági érdekek rabja maradt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.