A Fidesz üdvözli az Alkotmánybíróság döntését

A Fidesz üdvözli az Alkotmánybíróságnak (Ab) a negyedik alkotmánymódosítás értelmezése kapcsán hozott döntését, amely egyértelmű cáfolatát adja annak az ellenzék által hangoztatott, nemzetközi fórumokon is többször megismételt vádnak, amely szerint a módosítás lehetetlenné tenné azt, hogy az Ab korábbi döntéseivel egyező határozatokat hozzon – kommentálta a szerdai döntést Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

 

 

A kormánypárti politikus az MTI-nek elmondta: az Ab indokolása egyértelművé teszi, hogy a negyedik alkotmánymódosítás kiszélesítette az Ab hatáskörét, hiszen a hatáskör szélesítéseként értelmezhető az, hogy a testület az alaptörvény rendelkezéseiből juthat a korábbi határozatával azonos vagy attól eltérő következtetésre is.

A fideszes politikus az MTI kérdésére kitért a bírósági szervezeti törvényről kimondott Ab-véleményre is, amelyet éppen a kormány kezdeményezett. Mint elmondta, a testület bizonyos rendelkezések sarkalatosságát megsemmisítette, de a törvény összességében kiállta a próbát. Azon a néhány ponton, ahol az Ab feladatot határozott meg az Országgyűlésnek, ott ezt a kormány elő fogja terjeszteni – tette hozzá.

Az Ab szerdán közölte, hogy megsemmisítette a bíróságokra vonatkozó törvények azon rendelkezéseit, amelyek az alaptörvény felhatalmazásán túlterjeszkedve sarkalatossá minősítettek a bírósági szervezet átalakításával kapcsolatos átmeneti kérdéseket, illetve az uniós jognak való megfelelést rendező szabályokat. A megsemmisítés következtében az érintett szabályok tartalmilag a törvények részei maradnak, mindössze sarkalatos jellegük szűnik meg.

Az Ab mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapított meg az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria elnökeinek a bírói álláshelyre kiírt pályázatok eredménytelenné nyilvánításával kapcsolatos jogköre kapcsán, mert a pályázati eljárás nem felel meg a jogbiztonság követelményének.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.