A Duna felső szakaszán a 2002-es rekordhoz közelíthet az idei árhullám

A Duna felső magyarországi szakaszán a 2002. évben levonult, rekordnagyságú árhullámhoz hasonló lehet a helyzet az idén – állapította meg a vízügyi szolgálat Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT), miután vasárnapi ülésén elemezte a legfrissebb meteorológiai előrejelzéseket.

 

A folyó vízgyűjtő területén, elsősorban az Alpokban lehullott csapadékmennyiségeket, valamint a Duna mellékfolyóin érkező vízhozamokat elemezte a szervezet.

Az OMIT vasárnap esti közleménye szerint áttekintette az árvízi védekezéshez rendelkezésre álló forrásokat és technikai feltételeket, a védelmi szervezet felkészültségi szintjét, és előterjesztést készített a belügyminiszter részére a védekezés egy magasabb szintű koordinációjának lehetséges bevezetése érdekében.

 

Árvíz – Lezárták a pesti alsó rakpart egy szakaszát

Az épülő Kossuth Lajos téri mélygarázs elárasztása miatt lezárták a közúti forgalom elől Pesten az idősebb Antall József rakpartot a Margit híd és a Lánchíd között, a vízszint emelkedésétől függően a következő napokban  további alsó rakparti szakaszok lezárására is lehet számítani. A későbbiekben hajózási zárlat is várható a fővárosi Duna-szakaszon.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap esti közleménye szerint a már lezárt alsó rakparti szakasz várhatóan az árhullám levonulásáig zárva marad. A közúti forgalom a Jászai Mari térnél és az Eötvös térnél a felső rakpartra terelve haladhat, terelőútként alapvetően a Bajcsy-Zsilinszky utat és – amíg járható – a budai alsó rakpartot javasolják.

Amennyiben a vízszint jelentősen megemelkedik, a 2-es, 19-es, 41-es villamosok és a H5-ös hév vonalán is életbe léphetnek korlátozások.

A Duna magas vízállása miatt hétfőtől várhatóan nem kötnek ki a D11-es és D12-es hajók a Szent Gellért tér kikötőben. A D13-as hajók szombat óta nem állnak meg Óbudai-sziget kikötőnél. Az eddig rendelkezésre álló információk alapján a következő egy-két napban két kikötő kivételével mindenhol megállnak a D11-es és a D12-es hajók, ha azonban a víz elönti az alsó rakpartot a BKK a hajóközlekedést felfüggeszti a közlemény szerint.

A BKK a Duna áradása miatt életbe lépő közlekedési változásokról folyamatosan tájékoztatást ad a következő napokban.

 

 

 

Szükségállapotot hirdetett az árvíz miatt a kormány Csehországban

Szükségállapotot hirdetett ki a Cseh Köztársaság csaknem egész területére a fokozódó árvízgondok miatt vasárnap este 21 órától a cseh kormány – közölte Petr Necas miniszterelnök a kabinet rendkívüli ülése után.

 

“A szükségállapot kihirdetésének célja, hogy hatékonyabbá tegyék a védelmi intézkedéseket és a kármentést” – jelentette be sajtóértekezletén a kormányfő. Az intézkedés egyedül a pardubicei régióra nem vonatkozik.

A kormány ugyanakkor döntést hozott arról, hogy a védelmi és kármentési munkálatokba 2000 katona kapcsolódhat be, s létrehozott egy 300 millió koronás azonnal használható mentőalapot is. Szükség esetén további 1,3 milliárd korona áll a víz által fenyegetett települések rendelkezésére.

Az esti jelentések szerint a természeti csapás következtében eddig három személy vesztette életét, míg több mint tíz eltűnt.

Súlyos helyzet alakult ki Prágában, ahol délután kihirdették a harmadfokú, legmagasabb árvízveszélyt. Délután bezártak nyolc metróállomást, s hétfőre továbbiak bezárását jelezték. A Moldva-parton fekvő Na Frantisku kórház 76 betegét evakuálták, s a város szélén kiüríttettek néhány tucat családi házat is. Számos utca le van zárva, ami zavarokat okozott a fővárosi közlekedésben. Prága több részén biztonsági okokra hivatkozva leállt a gáz- illetve az áramszolgáltatás. A hatóságok arra szólítottak fel mindenkit, hogy ne utazzon Prágába, akinek nem feltétlenül szükséges.

A Moldva-partján végig a városon mobil gátakat építettek, a folyó vízhozama a reggel másodpercenkénti 700 köbméterről estére 2100 köbméterre nőtt, de Tomás Hudecek ideiglenes megbízott polgármester szerint várhatóan tovább nő még, egészen 2500 köbméterig.

Harmadfokú árvízveszély vasárnap este az ország majdnem 60 helyén volt. Víz alatt van a magyar turisták által is kedvelt dél-Csehországi Cesky Krumlov belvárosa, s egy kisebb híd is beszakadt.

Komoly gondok keletkeztek a vasúti közlekedésben, miután a Prágától keletre fekvő Kolínban a víz elárasztotta a pályaudvar egy részét. A vasárnap esti órákig több mint negyven kelet-nyugati irányú járat állt le.

Csehországban vasárnap is szünet nélkül esett az eső. Az ország északi, hegyvidéki területein az elmúlt napok felhőszakadásaiban több mint 70 milliméter csapadék hullott.

Necas miniszterelnök délután aggodalmát fejezte ki, hogy “a legrosszabb még hátravan”. Közölte ugyanakkor, hogy minden a mentésbe bevonható szervezetet mozgósítottak, és biztosította a lakosságot, hogy “senki sem marad magára a természeti csapással szemben”. Prágában egyelőre a hadsereg kétszáz katonája vesz részt a védekezésben.

A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban további kiadós esőzésekre lehet számítani szinte az egész országban.

Csehország 11 évvel ezelőtt, 2002 augusztusában élte át történetének legsúlyosabb árvizét, amely 14 megyéjéből 10-et sújtott, területének harmadát érintette, több mint 800 települést öntött el, 17 ember halálát okozta. Az árvíz akkor a prágai metró 51 állomásának mintegy felében súlyos károkat okozott.

 

 

 

Csehországban több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát

Több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát Csehországban hétfőre virradó éjszaka az áradások miatt. Országszerte mintegy ötven helyen harmadfokú, tehát a legmagasabb árvízkészültség van érvényben.

A cseh kormány vasárnap este kilenc órától az ország majdnem egész területére szükségállapotot hirdetett ki azért, hogy a hatóságok hatékonyabban tudjanak intézkedni.

Az észak-csehországi Ústí nad Labemben a megáradt Elba részben elöntötte a folyó melletti utcákat és bevezető utakat, s a víz melletti házakból mintegy 1400 személyt evakuáltak – jelentette a közszolgálati televízió. A közeli Litomerice és Terezín környékén több mint 500 személy kényszerült kiköltözni lakhelyéről. Az Elba ezen szakaszán, ahol általában három méteres a vízállás, hétfőn kora reggel 10,5 méteres vízállást mértek – közölte a prágai rádió.

Prága három elővárosban – Lahovicky, Zbraslav és Modrany – az éjjel mintegy 400 személynek el kellett hagynia a víz által veszélyeztetett otthonát. A mentési munkákban a hadsereg háromszáz katonája is részt vett.

A természeti csapásnak Csehországban eddig három halálos áldozata van, tucatnyi embert eltűntként keresnek.

Részben megnyugodott a helyzet Dél-Csehországban, ahol az éjjel nem esett. A hidrometeorológiai intézet közlése szerint a dél-csehországi folyók és patakok vízszintje tovább nem emelkedett, s néhány helyen csökkent.

Prágában vasárnap elköltöztették az állatkert Moldva-parti részének lakóit is, miután az állatkertet részben elöntötte az ár.

A főváros önkormányzata a kényszerű közlekedési korlátozások miatt hétfőre tanítási szünetet rendelt el, így az összes óvoda, általános- és középiskola zárva marad.

A városközpontban a vízbetörés veszélye miatt nem jár a metró, a prágai közlekedési vállalat ezért megerősítette a villamos- és autóbuszjáratokat. A belvárosi közlekedésben mindezek következtében komoly fennakadások vannak.

Országszerte mintegy 150 útszakaszt zártak le a forgalom elől az áradások miatt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.