Több száz dinoszaurusztojás-maradványt találtak Spanyolországban

Több száz dinoszaurusztojás-maradványt tártak fel Spanyolország északkeleti részében kutatók, köztük négy olyan fajtát is, amilyet korábban még nem találtak a térségben. A tojásokat valószínűleg növényevő szauropodák hagyták hátra sok tízmillió évvel ezelőtt.

 

 

A tojásfosszíliákra, héjakra és fészekmaradványokra a Lleida tartománybeli Coll de Nargó-i geológiai formáció rétegeiben bukkantak. A kutatók közlése szerint a térséget a késő krétakorban mocsár borította.

A feltárásokat végző csoport vezetője, Albert García Sellés, a Katalán Palaentológiai Intézet munkatársa elmondta, hogy a mostani ásatásokat megelőzően csupán egyféle dinoszaurusztojásokat, a Megaloolithus siruguei-éit fedezték fel a körzetben, a legújabb leletek között azonban négy új fajtát is találtak.

A tudósok – akinek a tanulmányát a LiveScience tudományos portál ismertette – úgy vélik, hogy a Coll de Nargó-i körzet az egyik legfontosabb fészekrakó hely lehetett az őshüllők számára a mai Európa területén mintegy 71-67 millió évvel ezelőtt. “Korábban még sosem találtunk ennyi tojásrakásra szolgáló fészket egyetlen helyen. Ráadásul az a tény, hogy többféle tojás fosszíliái hevertek ugyanazon a rétegszinten, azt sugallja, hogy a területet különböző típusú dinoszauruszok használták fészekrakásra” – mondta Sellés.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.