Háromszáz kilométerről hazatalált egy macska

Akár postagalambnak is beválna az az amerikai macska, amely hazatalált 320 kilométeres távolságból – vagy legalábbis csaknem haza.

Az állatot floridai gazdái egy kiránduláson veszítették el két hónappal ezelőtt. Holly azonban visszatalált lakhelyükre, West Palm Beach-be, jóllehet, még csak nem is tartozik a gyakran kódorgó macskák közé, egész életében alig mászkált el otthonról. Hogy miként sikerült meglelnie a hazautat, rejtély, az viszont tény, hogy igencsak fáradságosan, a The Daily Telegraph című brit lap szerint 9 életéből jó párat felhasználhatott. A macska ereje vége felé járt, már állni, sőt, nyávogni sem igen tudott, amikor betévedt egy családi ház kertjébe. A házigazdák felkarolták, majd pedig állatorvoshoz vitték, ahol kiderült, hogy van benne azonosító chip, annak révén meg az derült ki, hogy gazdái mindössze pár utcával laknak odébb.
Az állatorvosi vizsgálat szerint a macska nem járművet “stoppolva”” tette meg az utat, hanem kutyagolva, és főként aszfalton, kövezett járdákon. Talpai igencsak bedagadtak, karmai tövig koptak. A felére fogyott a hosszú hazaút alatt, hatról három kilóra, és ennivaló mellett innivalója sem akadt, mivel súlyosan kiszáradva érkezett vissza.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.