Cél az állami gondozott fiatalok nevelő szülőknél történő elhelyezése

Az a kormányzati cél, hogy 2014 után a gyermekvédelmi rendszerbe bekerülő 12 év alatti gyermekek ne nevelőotthonba vagy lakásotthonba kerüljenek, hanem nevelőszülőknél helyezzék el őket – jelentette ki a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár hétfőn Kecskeméten.

Asztalosné Zupcsán Erika közölte: jelenleg Magyarországon 21 500 gyermek van a gyermekvédelmi rendszerben. Ebből 18 ezer 12 év alatti, és több mint 60 százalékuk jelenleg is nevelőszülőknél van elhelyezve – mondta a helyettes államtitkár a nevelőszülői hivatás megismertetését és az örökbefogadás népszerűsítését segítő konferenciasorozat előtt tartott sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: a 12 év feletti gyermekekkel is ugyanolyan figyelemmel foglalkoznak, mint a fiatalabbakkal, de a 12 év alattiak könnyebben illeszkednek be egy új családi környezetbe. Az nemcsak gyermekkérdés, nemcsak társadalmi kérdés, hanem egészségügyi, gazdasági és mindenféleképpen nemzetkérdés, hogy a gyermekeinknek milyen példát tudunk mutatni – fogalmazott Asztalosné Zupcsán Erika.

Reményét fejezte ki, hogy az Állami Gondozásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért (Ágota) Alapítvánnyal közösen indított program hozzájárul a kormányzati szándék megvalósításához.

Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja emlékeztetett arra, hogy a megyében 2011 decemberében nem a Megyei Intézményfenntartó Központhoz (MIK), hanem az Ágota Alapítványhoz került a gyermekvédelmi szakszolgálat. Ez a döntés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert az utóbbi egy évben nem volt probléma a rendszer működésében – tette hozzá.

A megyei kormánymegbízott örvendetesnek nevezte azokat az adatokat, amelyek szerint 2012-ben csaknem  kétezerrel, 36 175-re csökkent az abortuszok száma, valamint azt, hogy 2012-ben majdnem háromezerrel több, 90 955 gyermek született az előző évhez képest az országban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.