Botka László: kormányváltásra van szüksége az országnak

Kormányváltásra van szüksége az országnak, az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásai alapján pedig már a lakosság többsége is így gondolja – jelentette ki Botka László (MSZP) szegedi polgármester csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.

 

A Fidesz elvesztette támogatóinak több mint felét, és bár a 2010-es vereséget követően azt állították, hogy az MSZP nem tud többet talpra állni, ma már látszik, a szocialisták nélkül nincsen demokratikus kormányváltás – mondta az MSZP országos választmányi elnöki posztját is betöltő politikus a Közéleti Kávéház évadnyitó rendezvényén a szegedi városháza dísztermében mintegy kétszáz ember előtt.

Az MSZP-nek nyitott szövetségi politikát kell folytatnia, és összefognia minden demokratikus erővel, hogy 2014-ben leváltsa a Fideszt – hangsúlyozta a politikus.

„Le tudjuk győzni a Fideszt, mert a választók többsége kormányváltást akar már most, és még inkább azt fog akarni 2014 tavaszán” – közölte a választmány elnöke.

„Belegondolni is szörnyű, hogy ha 2014 tavaszán ez a mostani kormányzat újra mandátumot kapna, mi történne. Nemcsak azt gondolnák, a magyar nép megbocsátott, hanem azt, jóvá is hagyja ezt a rombolást, amit a magyar demokráciában és gazdaságban műveltek” – mondta az ellenzéki országgyűlési képviselő.

A 2014-ben életbe lépő összeférhetetlenségi szabályok kapcsán feltett kérdésre, hogy az országos politikai tisztség és polgármester poszt közül melyiket választja, Botka László kijelentette, számára Szeged a legfontosabb: amíg a szegediek szükségét érzik, addig a városért fog dolgozni.

Botka László szerint Szeged sokkal nehezebb helyzetbe került, mint volt két éve. Csökkenő forrásokból kell gazdálkodnia az önkormányzatnak, a város költségvetésének főösszege várhatóan 36 milliárd forint lesz idén, szemben a három évvel ezelőtti 70 milliárd forinttal.

A kormány éves szinten egymilliárd forinttal több pénzt vett el Szegedtől, mint amennyi feladatot átvállalt az állam – mondta.

A szocialista politikus úgy látja, ha nem vették volna el az önkormányzatok bevételeit, nem lenne szükség adósságkonszolidációra, ami – mint fogalmazott – ráadásul igazságtalan is, hiszen azok a települések kapnak nagyobb támogatást, amelyek több adósságot halmoztak fel.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.