Alaposan megkurtították a kínai cenzorok a Felhőatlaszt

Negyven percet vágtak ki a kínai cenzorok a Wachowksi testvérek és Tom Tykwer filmjéből, a Felhőatlaszból – jelentette kedden a The Hollywood Reporter online kiadása.

 

A szaklap a kínai sajtóra hivatkozva számolt be arról, hogy a hétfői pekingi bemutató közönsége 130 perces változatban láthatta az eredetileg 169 perces alkotást. A film drasztikus megvágásában a három rendező – Andy és Lana Wachowski, illetve Tom Tykwer – a lap szerint nem vett részt.

A premier előtt a kínai újságíróknak nyilatkozó rendezők megemlítették, hogy a film kínai forgalmazása ellenállásba ütközött, de mint mondták: megbíztak az alkotás kínai társproducereinek vágói tapasztalatában.

A közel negyedével kurtábbra szabott Felhőatlaszból kimaradtak a szenvedélyes szerelmi jelenetek, de a brutális gyilkosságokat ábrázoló képek megúszták a cenzúrát. A David Mitchell regényéből készült film egy meleg románcot is bemutat, amely ugyancsak kikerült a kínai verzióból. A produkció kínai forgalmazója szerint az állami rádió-, film- és televízió hivatal cenzúraszabályainak megfelelően vágták meg a filmet.

Az új Bond-film, a 007 – Skyfall sem úszta meg a cenzúrát: az ugyancsak hétfőtől vetített kémkaland helyi változatából eltűnt a szomorú véget ért kínai ajtónállóval forgatott jelenet és az utalás a kínai titkosszolgálat kínzásaira, valamint kitakarták a makaói prostitúciós hálózatra vonatkozó információt is.
(http://www.hollywoodreporter.com/news/chinese-censors-cut-cloud-atlas-414219)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.