Február végéig több kalauzt vet be a MÁV a bliccelők ellen

Folytatja a MÁV-Start a fokozott ellenőrzéseket, több lesz a kalauz február végéig a vonatokon, az intézkedéstől körülbelül 80 millió forintos bevételnövekedést várnak – tájékoztatott a vasúttársaság hétfőn.

 

A decemberi megerősített ellenőrzéseket követően ismét növeli a MÁV-Start a vonatain szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók számát januárban és februárban, hogy a menetjegyek, bérletek ellenőrzése még a legforgalmasabb napszakokban is teljes körű legyen. Az erősítésekre elsősorban a csúcsidőszakokban, illetve a nagyobb utasforgalmú vonatokon, vasútvonalakon kell számítani – közölte a MÁV-Start.

A vasúttársaság célja az intézkedéssel és annak előzetes nyilvánosságra hozatalával az, hogy ilyen módon is visszaszorítsa az érvényes menetjegy vagy bérlet nélküli utazásokat, a kedvezmények jogosulatlan igénybevételét.

A közlemény szerint a MÁV-START bliccelésből keletkező vesztesége éves szinten több milliárd forint. Évente több százezer esetben kell a jegyvizsgálóknak intézkedni a vonatokon a visszaélések miatt. Az ilyen esetekben pótdíjat fizettetnek az utasokkal. Együttműködés hiányában az utast ki kell zárni az utazásból, akár rendőri közreműködéssel is – hívta fel a figyelmet a társaság.

Az eddigi fokozott ellenőrzések tapasztalatai alapján a megerősített jegyvizsgálói jelenlét ideje alatt jelentősen nő a jegy- és bérletváltási hajlandóság, ezzel párhuzamosan csökken a kiszabott pótdíjak mértéke és az utazásból kizárt személyek száma.

A bliccelés hatékony visszaszorítása érdekében a MÁV-Start növelte és tovább növeli a jegyvizsgálók létszámát, illetve újabb jegyértékesítő automatákat telepít, a nagyobb utasforgalmú időszakokban megerősített pénztári szolgálattal, valamint az internetes jegyváltás lehetőségeinek folyamatos bővítésével könnyíti a jegy- és bérletvásárlását – közölte a vállalat.

A vasúttársaság a budapesti fejpályaudvarokon a peronkapus rendszer átmeneti működtetését, egy-egy napra történő visszaállítását is tervezi.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.