Opera készül az észt gazdasági megszorító intézkedésekről

Opera örökíti meg az észt államfő és a Nobel-díjas amerikai közgazdász, Paul Krugman nyári Twitter-vitáját az észtországi megszorító intézkedésekről.

 

A zeneművet április 7-én a tallinni zenei héten mutatják be, a Tallinni Kamarazenekart Risto Joost vezényli – közölte Eugene Birman, a darab zeneszerzője, aki hatéves korában települt át Rigából az Egyesült Államokba.

A rövid, kétfelvonásos darab két hangra épül. “A Nostra Culpa (A mi hibánk) című mű 16 perces, és az évszázados gazdasági vitát idézi fel a megszorítás vagy az ösztönzés alkalmazásáról – hangoztatta Scott Diel újságíró, aki az opera librettóját írta.

Toomas Hendrik Ilves észt államfő júniusban nekiment a The New York Times kolumnistájának, a 2008. évi közgazdasági Nobel-díj kitüntetettjének, aki Észtországi rapszódia című cikkében arról írt, hogy miközben Észtországot globálisan méltatták a megszorító intézkedései miatt, a gazdasági fellendülés “langyosra” sikerült.

“Olyan dologról írunk, amiről semmit sem tudunk, és mindeközben arrogánsak és leereszkedőek vagyunk. Úgy tűnik, közgazdasági Nobel-díjasnak lenni annyit jelent, mint a költségvetési kérdésekről nagyképűen szónokolni, és puszta vidéknek nevezni az országomat” – írta az elnök egyik Twitter-üzenetében.

Az 1991-ben függetlenné vált, 1,3 millió lakosú volt szovjetköztársaságban egészen a 2008-as pénzügyi válságig szárnyalt a gazdaság. 2009-ben a GDP 14,3 százalékkal esett vissza. Azóta ismét meglódult a gazdasági növekedés: 2010-ben már 2,3 százalékos, 2011-ben 7,9 százalékos volt – emlékeztetett a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.