Kilencvennél is több település kezdeményezi Pest megye és Budapest “válását”

Több mint kilencven, Pest megyei önkormányzat küldte el a közép-magyarországi régió kettéválását támogató testületi határozatát január közepéig az aláírásgyűjtést kezdeményező Gomba községnek – közölte a település polgármestere pénteken.

 

Lehota Vilmos (független) hozzátette: több helyen a jövő hét közepéig tárgyalnak a kérdésről. Néhol nem tudtak még dönteni, pár önkormányzat nem találta most aktuálisnak az ügyet, míg például a csaknem 25 ezer lakosú Nagykőrös népszavazás kiírását tervezi annak érdekében, hogy a város Bács-Kiskun megyéhez tartozzon a jövőben.

A polgármester korábbi tájékoztatása szerint miután a tavaly november 9-én, Cegléden tartott megyei területfejlesztési fórum nyilvánvalóvá tette számukra, hogy a fővárossal közös régióban az elkövetkező években is kevés pénzük marad a kisebb településeknek fejlesztésre, képviselő-testületük november 22-én napirendre vette az ügyet. Kezdeményezték, hogy a jelenlegi közép-magyarországi régió az Európai Unió 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakában már két régiót jelentsen: külön Budapestet és külön Pest megyét. A testület felkérte a polgármestert, hogy a kezdeményezésről e-mailben értesítse a megye önkormányzatait és a megyeházát, kérve csatlakozásukat.

Lehota Vilmos pénteken azt mondta az MTI-nek: mivel a kormány a legkésőbb február végéig jelezheti az EU-nak az eddigi közép-magyarországi régió tervezett kettéválását (amelyről minden esetben az adott tagállam dönt), az “aláírásgyűjtő” község vezetése szeretné átadni a támogató határozatokat az illetékeseknek. Lehota Vilmos jelezte, hogy ennek érdekében pár napja levélben kereste meg Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt és Cséfalvay Zoltánt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát.

Hozzátette, ha az idén márciusig megérkezik a hivatalos jelzés az EU-hoz, s utána megszületik a várt kormány- vagy országgyűlési határozat az ügyben, akkor is csak 2015-től pályázhatna önálló régióként Pest megye kohéziós forrásokra. Gomba polgármestere azt mondta, az EU-s pénzek közép-magyarországi elosztásának jelenlegi igazságtalanságára jó példa, hogy 3 ezer lakosú községüknek és a környék 12 településének az elmúlt hét évben összesen 700 millió forintnyi támogatás jutott.

Hasonló véleményt osztott meg az MTI-vel tavaly október végén Érd polgármestere is, T. Mészáros András (Fidesz) akkor azt közölte: csak akkor van esélye a fővárossal egy régióba sorolt Pest megyének a felzárkózásra, ha a területfejlesztési törvény módosításával lehetővé teszik, hogy leváljon és önállósodjon.

A kormány a napokban határozatot fogadott el a közép-magyarországi régió esetleges kettéválasztásának lehetőségéről. A szerdai Magyar Közlönyben megjelent jogszabály arra kéri fel a minisztereket, hogy 2015. december 15-ig vizsgálják meg a régió kettéválasztásának lehetőségét. A határozat utal arra, hogy a statisztikai területi egységek beosztását meghatározó, úgynevezett NUTS-rendszer felülvizsgálata 2016-ban esedékes.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.