A határon túli magyarok is beléphetnek a Jobbikba

Mostantól kezdve a Magyarország határain kívül élő magyarok is beléphetnek a Jobbik Magyarországért Mozgalomba – jelentette ki csütörtökön egy szatmárnémeti sajtótájékoztatón Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke.

 

Szávay elmondta, egyelőre nem alakítanak pártszervezeteket Magyarország határain kívül, de a párt nyár elején tartandó kongresszusán úgy módosítják a Jobbik alapszabályát, hogy “az formálisan is megteremtse az elcsatolt területeken élők képviseletének a lehetőségét” a párt testületeiben.

A Jobbik képviselője úgy vélte, hogy a nemzetpolitikában a Fidesz-KDNP-kormányzás sem hozott érdemi változást.

Elmondta, pártja sokkal határozottabban lépne fel a külkapcsolatokban a határon túli magyarság védelmében. A Jobbik jelentősen emelné a nemzetpolitikai célokra fordítandó összegeket, hiszen – mint fogalmazott – a nemzet negyedrészét kitevő határon túli magyarság jelenleg a magyar állami költségvetés 0,1 százalékában részesül. Emellett a Jobbik olyan kedvezményrendszert dolgozna ki, amely arra ösztönözné a magyarországi cégeket, hogy a határon túli magyarok lakta területeken fektessenek be, ott hozzanak létre munkahelyeket.

Szávay István “tanulmányi kirándulásnak” nevezte a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségének szerdán Kolozsváron tartott kihelyezett ülését. “Vérlázító pofátlanságnak” minősítette, hogy az MSZP “kampányolni jött Erdélybe”, miközben a szavazati jog határon túli kiterjesztése ellen voksolt a parlamentben, sőt a Kolozsvárra látogató politikusok egyike az állampolgárság kiterjesztését is ellenezte.

A politikus szerint értékelendő lenne Mesterházy Attila kolozsvári bocsánatkérése (a kettős állampolgárságról tartott 2004-es népszavazással kapcsolatos MSZP-magatartás miatt), ha az őszinte lenne; a gesztust azonnal hiteltelenné tette az MSZP miskolci szervezete, amely “az erdélyiek térhódításával riogatott”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.