Visszautasítja Kocsis Máté szavait az MSZP

Visszautasította Kocsis Máté csütörtöki nyilatkozatát Török Zsolt MSZP-szóvivő. A szocialista politikus az MTI-nek azt mondta: a Fidesz kommunikációs igazgatója “Bayer Zsolt szintjére süllyedt”.

 

A parlament rendészeti bizottságát elnöklő Kocsis Máté sajtótájékoztatón közölte, hogy a testület összehívását kezdeményezi az újévi szigethalmi késelés és a hétfői ózdi gyilkosság kapcsán. Ezután úgy fogalmazott: az MSZP volt és jelenlegi politikusai nyilatkozataikkal “a gyilkosok pártjára álltak”.

Az MSZP szóvivője erre úgy reagált: a szocialista párt és támogatóinak nevében kikérik maguknak “ezt az alpári hangnemet”. “Ezzel a vádaskodással Kocsis Máté még volt pártjában, a MIÉP-ben sem lenne menő” – fűzte hozzá Török Zsolt, aki szerint a fideszes képviselő “Bayer Zsolt szintjére süllyedt”.

A MSZP-szóvivő arra kérte Kocsis Mátét, hogy fejezze be a “pániknyilatkozatokat”, amelyeket szerinte az magyaráz, hogy Fidesznek, 2010-es ígéretével szemben, nem sikerült két hét alatt rendet tennie az országban. Hozzátette: emiatt Kocsis Máténak, a rendészeti bizottság elnökének is el kell számolnia a lelkiismeretével.

Török Zsolt megjegyezte, hogy az MSZP elítéli a szigethalmi késelést, ahogy azt is, amit Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap újságírója “megengedett magának”.  Bayer Zsolt a szombati Magyar Hírlapban megjelent írásában a szigethalmi késelésre utalva azt írta: a cigányság egy része állat, alkalmatlan az együttélésre.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.