Romániai lapvélemények az RMDSZ-es kormányzati tisztségviselők kinevezéséről

A hétfői romániai lapok szerint Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) felbomlása esetére, a liberális partnerekkel való esetleges szakításra készülve akar jó kapcsolatokat ápolni a kormányzásból egyelőre kimaradt Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), és ezért nevezett ki magyar tisztségviselőket a kormányzat második vonalában.

 

A román médiában élénk visszhangot váltott ki Ponta azon bejelentése, amely szerint Frunda György, az ellenzékben lévő RMDSZ politikusa lesz az egyik személyes tanácsadója. Azt is az RMDSZ felé tett gesztusként értelmezték, hogy a statisztikai hivatal ideiglenes vezetésével az RMDSZ által támogatott Geréd Beatrix alelnököt bízta meg, és megmaradhat tisztségében Király András, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár.

Az Adevarul című lap szerint a szociáldemokrata (PSD) pártelnök Ponta a liberális partnerek követeléseit próbálja visszanyesni, arra emlékeztetve őket, hogy a PSD-nek nem hiányzik túl sok szavazat ahhoz, hogy – az RMDSZ és a kisebbségi frakció szavazataira támaszkodva – a liberálisok nélkül is meglegyen a parlamenti többsége.

A Krónika a miniszterelnök lelkiismeret-furdalásának is tulajdonítja az RMDSZ felé tett gesztusokat, miután a liberálisok ellenállása miatt nem tarthatta be írásban vállalt ígéretét, és nem vonhatta be az RMDSZ-t a kormányba.

“Victor Ponta nyilatkozatai alapján lerí, hogy mélyen ellenzi a közismert Dambovita-parti politika újabb megnyilvánulását, USL-es politikustársai árulását. Most azonban a koalíció egyben tartása érdekében le kell nyelnie a békát, miközben amúgy apró gesztusokkal törleszt az RMDSZ-nek (…) Tudja ugyanis, hogy a közelgő alkotmánymódosítás és más fajsúlyos teendők kapcsán mélyülni fognak az ellentétek a szocdemek és a liberálisok között, egy esetleges szakítás esetén pedig jolly jokernek kiváló lehet az RMDSZ. Ma még csak az a kérdés, erről köttetett-e már titkos paktum a szövetséggel” – írta a Krónika.

A Hotnews hírportál elemzője azt sem tartja kizártnak, hogy Ponta a 2014-es magyarországi választások fényében próbálja megelőzni az erdélyi magyarság politikai elszigetelődését és radikalizálódását. A szerző szerint a román kormányfő azt szeretné elérni, hogy az erdélyi magyarság ne érezhesse azt: képviselet nélkül maradt Bukarestben, mert ebben az esetben “tálcán kínálnák Orbán Viktornak” az erdélyi magyar szavazatokat. A Hotnews szerint számítani lehet arra, hogy a Fidesz támogatását élvező Tőkés László az autonómia és föderalizmus jelszavaival radikalizálja az erdélyi magyarokat, akik közül sokan már magyar állampolgársággal és választójoggal is rendelkeznek.

http://adevarul.ro/news/politica/pontabaga-udmr-mai-adanc-guvern-1_50e9ae3656a0a6567e468391/index.html

http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=70354

http://www.hotnews.ro/stiri-opinii-13953311-ponta-maghiarii-posibila-strategie.htm

 

 

Markó Béla: a kormányzó USL-lel aláírt megállapodás a romániai magyarság érdekét szolgálta

 A romániai magyarság érdekét szolgálta az a megállapodás, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a választások előtt kötött a kormányzó Szociálliberális Szövetséggel (USL) – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke.

A politikus az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) egyik adásában beszélt erről – derül ki az ETV hétfői közleményéből. Markó Béla hozzátette: amennyiben ezt betartotta volna a román fél, az RMDSZ kormányzati pozícióba került volna, és jó helyzetet lehetett volna teremteni az erdélyi magyarság számára.

A politikus rámutatott: az RMDSZ-nek tárgyalnia kell a román kormánykoalícióval, ugyanis meg kell akadályoznia, hogy olyan közigazgatási területi felosztás szülessen, amely megszünteti a magyar többségű megyéket.

Aláhúzta, nem titkos, hanem bizalmas volt a megállapodás, mert az USL vezetői nem tartották hasznosnak a választási kampányban az RMDSZ-el való megállapodás nyilvánosságra hozatalát. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ 1996-ban is a választások előtt kötött megállapodás alapján lépett kormányra az egykori Demokratikus Konvencióval azzal a különbséggel, hogy az akkori román kormánypártok betartották az egyezséget.

Rámutatott, az USL vezetőivel folytatott megbeszéléseken szóvá is tette, hogy az egyezség felrúgásával olyan előzménytelen helyzetet teremtenek, amelynek nem látni a végét,  hiszen mostantól fogva miért is írjon alá valaki is egy egyezséget, ha az írott szót nem kell betartani – mondta Markó Béla. Mindezek ellenére az RMDSZ a konstruktív ellenzékiséget választja, és a magyar közösséget, valamint általában a romániai társadalmat érintő fontos kérdésekben a továbbiakban is konzultálni kíván a kormányoldallal – tette hozzá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.