Zsolt Ágnes Éva lányom című könyvéről közölt ismertetést a Die Presse

Heyman Éva párbeszéde naplójával túlélési stratégia a náci megszállás alatt álló Magyarországon – írta a Die Presse című osztrák napilap “a magyar Anne Frank” naplójának német kiadását ismertetve.

 

Egy koraérett tizenhárom éves lány, aki legjobb barátnőjeként szólítja meg a naplóját és ír neki, amíg a nácik nem deportálják és meg nem gyilkolják – nem csoda, hogy Heyman Évát “a magyar Anne Franknak” is nevezik – írta a vezető osztrák konzervatív napilap hasábjain Cornelius Hell irodalomkritikus, újságíró.

Heyman Éva jóval rövidebb ideig tudta írni naplóját, mint Anne Frank, csak három és fél hónapig. “Mert ilyen rövid idő alatt kellett átélnie, hogyan vetettek véget a deportálások brutálisan a próbálkozásoknak, hogy a zsidótörvények ellenére +normális+ életet lehessen élni, a napló egészen egyedülálló dokumentum: növekvő politikai tudatosságát, intellektuális megállapításait, szociális megfigyeléseit, egészében véve a világ észlelését Éva számára a zsidók sorsa határozza meg, amelyet ő maga is átél” – olvasható a cikkben.

A szemleíró emlékeztet arra, hogy az auschwitzi koncentrációs táborban megölt kislány titkos naplóját édesanyja, Zsolt Ágnes rendezte könyvbe és adta ki a gyermek halála után Éva lányom címmel, a saját neve alatt. A naplóhoz fűzött utószó szerint valószínűleg mindig is rejtve marad, hogy mennyire avatkozott bele Zsolt Éva a szövegbe. A serdülő gyermek szemszögéből leírt jelenetek olyan hitelesek – jegyezte meg Hell -, hogy nem lehet azt gondolni, az anya saját, a gyermeke halála miatt érzett bűntudatán egy hamisított naplóval akart volna úrrá lenni.

Különös jelentősége van a naplóhoz mellékelt két levélnek: Mariska, a szakácsnő és Juszti, a nevelőnő levelének – jegyezte meg a cikkíró. A nevelőnő gondolatai arról, hogy ki felelős azért, hogy nem tudták megmenteni a kislányt, sokat elárul a viselkedésmintákról, amelyek lehetővé tették a nemzetiszocializmus működését – írta.

A cikkíró üdvözölte a könyv első német nyelvű megjelenését, kitérve arra is, hogy az a Paul Lendvai és felesége, Lendvai Zsóka által alapított, kizárólag magyar irodalmi művekre szakosodott Nischen Verlagnak köszönhető.

Heyman Éva naplója “megmutatja, hogy még mindig nem tudunk mindent a nemzetiszocializmusról. És még kevesebbet a magyarországi nemzetiszocializmusról, amely ijesztő módon újra és újra megjelenik a nyilvánosságban” – zárta cikkét a Die Presse szemleírója.

A könyv tavaly szeptemberben jelent meg, a Nischen Verlag első köteteként, Zeltner Ernő fordításában.
http://diepresse.com/home/spectrum/literatur/1329319/Das-Tagebuch-als-Freundin?-vl_backlink=/home/spectrum/literatur/index.do

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.