MSZP: igaztalan és becstelen a kormány sikerkommunikációja

Az MSZP szerint igaztalan és becstelen a kormányzat sikerkommunikációja, Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő úgy értékeli, a foglalkoztatás területén az elmúlt három évben jót nem tett a kormány.

 

Az ellenzéki képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte, a kormány arról beszél, 55 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel korábban, és nem arról, hogy 10 ezerrel kevesebben, mint egy hónappal ezelőtt. 2008 őszéhez, a válság kipattanásához képest pedig a 300 ezer közfoglalkoztatott segítségével is csak ezer fővel dolgoznak többen – tette hozzá.

Gúr Nándor hangsúlyozta: a pályakezdő fiatalok 20 százaléka sem tud elhelyezkedni, a kormány elfordult azoktól, akiknek leginkább segíteni kellene, ezért az MSZP kormányra kerülése esetén “ott segít majd, ahol tud”.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatai szerint tavaly szeptember-novemberben 3 millió 925 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Az egy hónappal korábbi adatok szerint 2012. augusztus-októberben 10 ezerrel több, 3 millió 935 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 71 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.