Jótékonysági vetítésen mutatják be A messzi dél vadjai című filmet

Jótékonysági vetítés keretében mutatják be A messzi dél vadjai című, számos nemzetközi díjjal elismert amerikai filmet január 9-én este hét órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az előadás bevételének felét a Természetvédelmi Világalap (WWF) Hiúz Fajvédelmi Programjának támogatására fordítják.

 

A film a világtól egy gáttal elzárt közösség életét mutatja be, amely a természettel összhangban, ugyanakkor az elemek pusztító erejének kiszolgáltatottan éli mindennapjait. A cselekmény középpontjában a természet erőivel és a civilizáció vívmányaival a túlélésért folytatott küzdelem áll – olvasható a WWF MTI-hez eljuttatott közleményében.

Benh Zeitlin amerikai rendező amatőr szereplők közreműködésével készült alkotása elnyerte a tavalyi Sundance Filmfesztivál játékfilmes fődíját és operatőri díját, valamint a Cannes-i Filmfesztiválon is négy elismerést kapott, köztük a legjobb első filmnek járó Arany Kamera-díjat és a FIPRESCI díját. A kritikusok szerint a film jó esélyekkel indul az Oscar-díjért is.

A messzi dél vadjainak magyarországi bemutatóját január 10-én tartják: Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett a Mammut, az Allee, a Művész, a Puskin és a Toldi mozik is vetítik majd, de látható lesz Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Szegeden, Szolnokon, Kaposváron, Sopronban, Egerben és számos más településen is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.