Budaörsön is a Volánbusz üzemelteti a buszokat a BKK helyett májustól

Május elsejétől kilenc agglomerációs települést érintő autóbuszjáratokat vesz át a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK), illetve a BKV-tól a Volánbusz – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.

 

A szaktárca jogszabályi kötelezettségre hivatkozva hozta meg a döntést, mivel a személyszállítási szolgáltatásokról szóló, tavaly elfogadott törvény és az erre vonatkozó uniós rendelet alapján a BKV belső szolgáltatónak minősül, ezért 2013. május 1-jétől Budapesten kívül nem láthat el közszolgáltatási feladatokat – olvasható a közleményben.

A változás Budakeszit, Budaörsöt, Diósdot, Gyált, Nagykovácsit, Pécelt, Solymárt, Szigetszentmiklóst és Törökbálintot érinti. E településeket jelenleg 27 nappali és 8 éjszakai autóbuszvonalon összesen 132 autóbusszal szolgálják ki.

Az üzemeltetés átvételének előkészítésében a szaktárca és a közlekedési társaságok mellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szakértői is részt vesznek. A részletek kidolgozását az elővárosi közlekedés településenkénti és vonalankénti vizsgálata alapozza meg – közölte az NFM.

Hangsúlyozták, hogy a szolgáltatási színvonal új, környezetbarát autóbuszok közlekedtetésével, több járat üzemeltetésével és a menetidők csökkentésével javulni fog. A társaság a minisztérium szerint alkalmas arra, hogy a feladatot új járművek beszerzésével és a szolgáltatási színvonal javításával olcsóbban lássa el, mint a BKV.

A Volánbusz a járművek beszerzésére közbeszerzési eljárást írt ki, ez csak az év második felében zárulhat le, addig a Volánbusz buszokat bérel.

Az iho.hu szakportál csütörtökön számolt be arról, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Volánbuszt jelölte ki az agglomerációs vonalak üzemeltetőjének a BKK helyett. A közlekedési központ pénteken az MTI megkeresésére a hírre úgy reagált: további egyeztetéseket tart szükségesnek az agglomerációs vonalak átadásával kapcsolatban. Ősszel a Közlekedéstudományi Intézettel – mint az NFM szakmai megbízottjával – folytattak kifejezetten szakmai egyeztetéseket, de az ellátási felelősök közös döntésig még nem jutottak el. A május 1-je utáni együttműködési formára vonatkozó megállapodás még nincs a témában a BKK és az NFM között, a szakmai egyeztetések folynak tovább.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.