2013-ra egységesen 240 pontos felvételi minimumot állapított meg a miniszter

Az emberi erőforrások minisztere csak a 2014-es felvételi eljárásban állapíthat meg 240 pontnál magasabb minimumot a felsőoktatásba jelentkezőknél – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-t.

 

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: egyes sajtóorgánumok félreérhető tájékoztatásával szemben a 2013-as felvételi eljárásban a tárcavezető nem állapíthat meg 240 pontos minimumnál magasabb pontszámot.
 

A helyettes államtitkár azt is megjegyezte, hogy ha a felvételiző pontszáma meghaladja az előírt minimumot, akkor az intézményi kapacitás dönt a felvételről. Ez azt jelenti, hogy ahol túljelentkezés van, ott az intézmény kapacitásánál nagyobb létszámot nem lehet felvenni. Ezekben az esetekben az intézmények a felvételi eljárás során tudják pontosítani, hogy hány hallgatót tudnak felelősséggel fogadni – tette hozzá Maruzsa Zoltán.
 

Jövőre a felsőoktatási felvételi jelentkezés feltételéül szabott minimális ponthatár alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben valamennyi szak esetében 240 pont, felsőoktatási szakképzésben 200 pont lesz – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által meghatározott felvételi ponthatárok minimuma a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat annak figyelembe vételével, hogy a 2013-ban feltételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezernél.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.