Hallgatói tiltakozás – Szervezők: gyülekezési jog megsértése miatt állították elő társaikat

Megérkeztek a demonstráló diákok szerda késő este az V. kerületi rendőrkapitánysághoz. A szervezők közlése szerint a rendőrök azt mondták nekik, azért állították elő a rendezvény moderátorait, mert őket tették felelőssé a gyülekezési jog megsértése miatt.

 

A Szalay utca bejáratánál, a Szemere utcánál rendőri sorfal állította meg a tüntető diákokat, akik a helyszínre várják a Humán Platform jogászait. Időközben a kapitánysághoz érkezett Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció tagja, független országgyűlési képviselő, aki felmutatta parlamenti igazolványát és bement az épületbe.

A helyszínre érkezett Török Zsolt, az MSZP szóvivője, akit a tüntetők távozásra kértek fel, majd azt skandálták, hogy “Függetlenek vagyunk”.

Rendőrök előállítanak egy tüntető diákot a Lánchídon 2012. december 19-én. A fővárosban szervezett Téli Rózsás Diákforradalom folyományaként a Lánchídon néhány száz diák gyűlt össze a felsőoktatás tervezett átalakítása miatti tiltakozásul. MTI Fotó: Beliczay László

A fővárosba szervezett Téli Rózsás Diákforradalom folytatásaként szerda este a Lánchídon néhány száz diák gyűlt össze a felsőoktatás tervezett átalakítása miatti tiltakozásul. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói szerint a Lánchídon összesereglett diáktüntetők közül a rendőrök félrehívták a demonstráció szervezőit és felvették adataikat, illetve több fiatalt előállítottak.

Fiatalok ülnek a földön a Lánchíd pesti hídfőjénél, hogy megakadályozzák a rendőrség által előállított társuk elszállítását 2012. december 19-én. A fővárosban szervezett Téli Rózsás Diákforradalom folyományaként a Lánchídon néhány száz diák gyűlt össze a felsőoktatás tervezett átalakítása miatti tiltakozásul. MTI Fotó: Beliczay László

 

A tüntetés egyik moderátora felszólítja a politikusokat, hogy hagyják el a helyszínt az V. kerületi kapitányság előtt, ahol a tüntetők előállított társuk szabadon bocsátása érdekében demonstrálnak 2012. december 19-én. A fővárosba szervezett Téli Rózsás Diákforradalom folytatásaként a Lánchídon néhány száz diák gyűlt össze a felsőoktatás tervezett átalakítása miatti tiltakozásul. MTI Fotó: Beliczay László

 

Diákok énekelnek az V. kerületi kapitányság előtt, ahol a tüntetők előállított társuk szabadon bocsátása érdekében demonstrálnak 2012. december 19-én. A fővárosba szervezett Téli Rózsás Diákforradalom folytatásaként a Lánchídon néhány száz diák gyűlt össze a felsőoktatás tervezett átalakítása miatti tiltakozásul. MTI Fotó: Beliczay László

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.