Az eurózóna közös bankfelügyeletéről kellene dönteniük az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtöki és pénteki ...

Budaörs város polgármestere kéri, hogy amennyiben veszélyeztetett magányos, idős vagy hajléktalan emberekről szereznek tudomást, haladéktalanul jelentsék be a mellékletben megadott ...

Számos vidéki városban gyűltek össze szerdán hallgatók, hogy tiltakozzanak a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, elsősorban a keretszámok csökkentése ...

A kormány szerdán újabb magyarországi nagybefektetőkkel való stratégiai megállapodás megkötéséről döntött, az erről szóló határozatokat a Magyar Közlöny legújabb száma ...

Bajnai Gordon szerint van remény a változásra, ha össze tudnak fogni a jelentős demokratikus ellenzéki erők, a Fidesznek van oka ...

A Lélek-utazás Franz Schuberttel című adventi koncerttel nyitják meg a Római Magyar Akadémián pénteken a 2013-as magyar-olasz kulturális ...

Ha mindenki, aki nézi vagy hallgatja ezt a koncertet, csak egyetlen dollárt ajánl fel, már akkor is kétmilliárd dollár adományt tudunk összegyűjteni a Sandy hurrikán károsultjainak – jelentette ki a New York-i Madison Square Gardenben szerda este megrendezett segélykoncert kezdetén mondott beszédében Billy Crystal ...

Megújulhat a budapesti 2-es villamos pályája és járműparkja, miután a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az előkészületekre 250 millió forintot költ, a beruházás szorosan kapcsolódik a Kossuth tér ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított átadással, forgalomba hozatallal, kereskedéssel elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt egy 45 éves piliscsabai férfi ...

2012. december 15-én, szombaton az őszi szezon utolsó kézilabda mérkőzése következik. Csapatunk a Mohács otthonába látogat. Mindenképpen nehéz mérkőzésre számíthatunk, de reméljük sikerül elhoznunk a két ...